Menedékkérőket vittek kórházba a Nyugatiból

Budapest, 2015. július 24.
Migránsokat szállítanak le rendőrök egy Münchenbe tartó személyvonatról a győri vasútállomáson 2015. július 24-én hajnalban.
MTI Fotó: Krizsán Csaba
Budapest, 2015. július 24. Migránsokat szállítanak le rendőrök egy Münchenbe tartó személyvonatról a győri vasútállomáson 2015. július 24-én hajnalban. MTI Fotó: Krizsán Csaba
Vágólapra másolva!
Ötvenhat menedékkérőt vittek kórházba a budapesti Nyugati pályaudvarról. Hasmenésük volt, egyelőre nem tudni, milyen fertőzés miatt.
Vágólapra másolva!

Ötvenhat menedékkérőt vittek kórházba egy ismeretlen fertőzés miatt július 28-án, kedden késő este Budapesten, a Nyugati pályaudvarról - tájékoztatott a Migration Aid szerda hajnalban. A közlemény szerint a civil kezdeményezés pályaudvaron dolgozó önkéntesei hasmenésre panaszkodó, vasúti csatlakozásra váró családokkal találkoztak.

A szervezet értesítette a helyzetről a mentőszolgálatot,

a helyszínre érkező orvosok pedig a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) bevonásával egy buszt rendeltek,

ami a betegeket és a velük érintkezőket is az Egyesített Szent László és Szent István Kórházba vitte kivizsgálásra.

Fertőtlenítettek utánuk

A kórház a felnőttek és a gyerekek közül is vett fel betegeket a közel hatórás eljárás után, az egészséges embereket pedig a rendőrség visszavitte a pályaudvarhoz, ahol időközben az ÁNTSZ fertőtlenítette az érintett területeket.

A szervezet jelezte, hogy a teljes eljárás zökkenőmentesen, békésen zajlott le.

Nem tudni, mi okozta

A Migration Aid közleménye szerint a fertőzés pontos eredete ismeretlen, a kórokozót csak a tenyésztés eredménye alapján lehet meghatározni, ami néhány napot igénybe vesz. A közlemény arra is kitért, hogy a buszt rendőri kíséret vezette fel a kórházig. Ezzel kapcsolatban az ORFK Kommunikációs Szolgálata annyit közölt, hogy az Országos Mentőszolgálat kért rendőri segítséget kedd este a VI. kerületi Eiffel térre külföldiek kórházba kíséréséhez.

A pályaudvarról vitték kórházba a menekülteket Forrás: MTI/Krizsán Csaba

A kórtermekben mosakszanak

Kórtermekben mosakodó menekültekre panaszkodott a Hír TV-nek az egyik budapesti kórház orvosigazgatója. A migránsokat az egészségügyi intézményeknek el kell látniuk, a költségeket utólag finanszírozzák a Bevándorlási Hivatal keretéből. Az illegális bevándorlók jellemzően kisebb sérülésekkel fordulnak orvoshoz.