Csúnya pofont kapott Horvátország

Szibéria, a MOL oroszországi olajkútja, olajkitermelés
Vágólapra másolva!
Az osztrák OMV olajipari konszern nem vesz részt az Adriai-tenger horvátországi szakaszán a szárazföldi olaj- és gázlelőhelyek feltárásában, a döntést a vállalat is megerősítette az osztrák APA hírügynökségnek szerdán.
Vágólapra másolva!

Sem az osztrák cég, sem amerikai partnere, a Marathon Oil vállalat nem írja alá a koncessziós szerződést. A jelentések szerint a döntés hátterében a Horvátország és Montenegró közötti megoldatlan határvita áll.

A két cég visszalépését megerősítette Barbara Doric, a horvátországi szénhidrogén-kitermelő hivatal igazgatótanácsának elnöke is, aki elmondta: a fennálló horvát-montenegrói határvitával kapcsolatos jelenlegi biztosítékok a két vállalat számára nem voltak elegendők.

Egyelőre nem lesz tengeri olajkitermelés Horvátországban Fotó: Origo

Átgondolják

Az OMV egyik szóvivője indoklásában elmondta: a cég nem látta biztosítva a hosszú távú együttműködéshez szükséges gazdasági keretfeltételeket. Hozzátette: az alacsony olajárak miatt az egész iparág arra kényszerül, hogy átgondolja a befektetési döntéseit.

Az adriai olaj- és gázlelőhelyek feltárását és kitermelését célzó, tavaly április 2-án kiírt tender győzteseit januárban nevezte meg a horvát kormány. A tíz koncesszióból hetet nyert el a houstoni székhelyű Maraton Oil és az osztrák OMV konzorciuma, kettőt az INA, egyet pedig az olasz ENI és a londoni székhelyű Medoilgas konzorciuma.

A környezetvédők örülnek a döntésnek Forrás: AFP/Greenpeace/Denis Sinyakov

Újra kiírják

Horvátország most újra, várhatóan szeptemberben kiírja a hét olaj- és gázlelőhely koncessziós jogáról szóló pályázatot, miután a többi vállalattal aláírták az első szerződéseket. A horvát szénhidrogén-kitermelő hivatal vezetője szerint hasonló vagy jobb ajánlatokat kapnak majd.

Az APA osztrák hírügynökség az RTL horvát nyelvű adó információira hivatkozva azt jelentette, hogy az OMV és a Marathon Oil a projektbe eddig 9,07 millió eurót (csaknem 2,8 milliárd forint) fektetett be. Az OMV bejelentése egy héttel a horvát-szlovén határvitát követően történt, a horvátországi média szerint a vita egyik lehetséges következménye lehet az osztrák nagyvállalat döntése.

Örülnek

Az OMV bejelentését üdvözölte a Global 2000 elnevezésű osztrák környezetvédelmi szervezet. Közleményükben kifejtik, hogy a feltárási projekt vállalati felelősségvállalás tekintetében képviselhetetlen. Korábban a szervezet által indított petícióhoz több mint 5700 osztrák csatlakozott, annak érdekében, hogy a vállalat ne írja alá a koncessziós szerződést. A Greenpeace nemzetközi szervezet a döntést úgy értékelte, hogy ez fontos lépés volt az Adriai-tenger védelmében.