Évek óta fulladoznak a hőségben a munkások

Autoliv Kft
Autoliv Kft, Sopronkövesd
Vágólapra másolva!
Nem ez az első nyár, hogy a sopronkövesdi autóalkatrész-gyárban rosszul lettek a 35-40 fokban dolgozó munkások. Az Autoliv Kft. belátta, klimatizálni kell az üzemcsarnokait.
Vágólapra másolva!

Évek óta fennálló problémával állunk szemben, közölte az Origóval a Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal, amikor a sopronkövesdi autóalkatrész-gyárban tapasztalható állapotokról kérdeztük.

Az üzemben a hely szűkös, és nincs megoldva a szellőztetés.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatalhoz július 8-án érkezett bejelentés az Autoliv Kft. miatt. Az üzemben a munkások 8 órán át iszonyú hőségben dolgoztak – közölte a hivatal. A Munkavédelmi és Munkaügyi Ellenőrzési Osztály múlt kedden a gyár telepén ellenőrzést tartott.

Úgy tudjuk, hogy a csarnokokban 34,9 fokot mértek.

A kormányhivatal szerint

A munkáltató a magas hőmérséklet miatt elrendelte a rendkívüli munkaközi szüneteket, ez óránként 10 percet jelent. A dolgozók egy klimatizált étkezdében és egy tárgyalóhelyiségben pihenhetnek. A hőség miatt elrendelt tízperces pihenőidő a rendes pihenőidőn kívül jár.

Az Autoliv biztonsági öveket gyárt Forrás: MTI/Krizsán Csaba

Az Autoliv Kft. az Origóval azt közölte, „fokozott figyelemmel kísérték az elmúlt napok tartós rendkívüli időjárását, és azonnali lépéseket tettek a megfelelő munkakörülmények biztosításáért”.

– írta az Autoliv Kft. a levelében.

Amíg hőség volt, úgy tudjuk, hogy volt olyan éjjel, amikor több munkás is segítséget kért a mentőktől.

– mondta az Origónak Duschanek Máté mentő.

Múlt szerda este rendeltek ki a gyárhoz egy mentőautót, ami folyamatosan ellátta az ájulás környékén lévő munkásokat. Duschanek Máté elmondta, a munkások kimerültségre, szédülésre panaszkodtak, nagyon kevés folyadékot fogyasztottak, ezért ájultak el többen is.

Több munkás is rosszul lett a hőségben Forrás: MTI/Krizsán Csaba

Az Autoliv üzemi orvosa szerdán kereste meg a Misszió Mentőszolgálatot, hogy már nem bírja a sok rosszul lett munkást ellátni. Duschanek Máté azt mondta az Origónak, szerda este óta folyamatos ügyeletet biztosítanak a gyár területén. Úgy tudjuk, szerda éjjel 18-an kértek orvosi segítséget.

Az Audi az előírások betartását kéri

Megkerestünk autógyártókat, hogy rendelnek-e a sopronkövesdi cégtől alkatrészeket. A Suzuki azt közölte, hogy nem beszállítójuk az Autoliv Kft., az Audi Hungaria Motors Kft.-nek viszont biztonsági öveket és biztonságiöv-tartókat szállít az üzem.

Az Audi azt közölte, hogy anyavállalatuk, a németországi Audi AG a beszállítókkal kötött szerződésekben megköveteli, hogy üzleti partnereiknek a munka és egészségvédelem területén

be kell tartaniuk a biztonságos és higiénikus munkakörnyezetre vonatkozó előírásokat.

Egyelőre csak a sajtóból hallottak az Autoliv Kft.-nél történt rosszullétekről.

A héten többen rosszul lettek, mert az üzemcsarnokban nem volt megoldva a szellőztetés Forrás: MTI/Krizsán Csaba

Nem állhat folyamatosan a telep területén 6-8 mentő, mert ez a megye többi betegének az ellátását veszélyezteti.

Szerdán 6 mentőautót riasztottak az Autoliv Kft. sopronkövesdi telephelyéhez.

Marsitsné Horváth Marianna szakszervezeti vezető korábban sztrájkról beszélt, mivel a hőség a munkavállalók egészségét veszélyezteti. A Kisalföld.hu-nak azt mondta, mivel a cég vezetése megtette a szükséges lépéseket, így egyelőre felfüggesztették a sztrájkkészültséget.

Múlt kedden az Origo is megírta, hogy 13 ember lett rosszul az Autoliv Kft. sopronkövesdi üzemében, a betegeket megfigyelésre kórházba szállították, de pár óra után hazaengedték őket.