Ősztől más lesz a szegénységszámítás módszertana

Arló Minden gyerek lakjon jól Roma Cigány Gyermegéhezés Gyermekszegénység Arló Minden gyerek lakjon jól Cigány Gyermegéhezés Gyermekszegénység Arló, Hunyadi János utcai romák, akik a Minden gyerek lakjon jól Alapítvány által kaptak segélycsomagokat
Arló, Hunyadi János utcai romák, akik a Minden gyerek lakjon jól Alapítvány által kaptak segélycsomagokat
Vágólapra másolva!
A Központi Statisztikai Hivatal visszautasította a Magyar Szakszervezeti Szövetség múlt heti állítását, amely szerint politikai okok álltak a létminimum-számítás megszüntetése mögött. A KSH azt írta, hogy a MASzSz véleményével szemben nem a szegénység tényének elkendőzése vagy a politikai érdekek kiszolgálása miatt szüntetik meg a mutató számítását, "éppen ellenkezőleg".
Vágólapra másolva!

A KSH ősszel új módszertannal és új formában publikált mutatók felhasználásával kíván pontosabb képet adni a magyar társadalom rétegeiről, ezen belül a szegénységtől leginkább érintett és fenyegetett csoportokról.

A KSH azt írta, hogy

és hozzátették, hogy a MASzSz is egyetértett az említett mutató felülvizsgálatának szükségességével.

Új módszertan jön

A létminimum számítás átalakításának szükségessét a KSH azzal magyarázza, hogy a jelenlegi mutató a létminimum puszta fenntartása helyett egy olyan társadalmilag elfogadható életszínvonal szintet jelent, ami napi 2400 kalóriás élelmiszerfogyasztásból kiindulva figyelembe veszi a művelődési, szórakozási, oktatási költségeket is.

Arlói szegények Fotó: Polyak Attila - Origo

Épp ezért - tették hozzá - elfedi a társadalomban meglevő szegénységet, emiatt alkalmatlan a nehéz körülmények között élők helyzetének bemutatására.

Maradjon a régi számítás

A MASzSz azt követeli, hogy maradjon meg a létminimum számítás korábbi módja mivel ennek segítségével lehet lemérni a társadalmi fejlődést. A MASzSz támogat minden olyan szakmai kezdeményezést, ami a létminimum mellett, a dolgozói szegénység mélységének mérésére új módszertant eredményez - teszik hozzá a tájékoztatásban.

Amennyiben a kormány továbbra is

kitart a "strucc-politikája" mellett, úgy a MASzSz megtalálja annak lehetőségét, hogy fennmaradjon a létminimum-számítás rendszere jövőre is.