Eltörlik a barangolási díjakat

család, Szeret, nem szeret? Most letesztelheted, hogy mennyire, szerelemes pár, kávézó, mobiltelefon
Vágólapra másolva!
Kedd hajnalra, 12 órán át tartó maratoni tárgyalás után megszületett a megállapodás Brüsszelben az EU soros lett elnöksége és az Európai Parlament között arról, hogy az Európai Unióban eltörlik a barangolási vagyis roamingdíjakat 2017. június 15-től.
Vágólapra másolva!

Ehhez az alkuhoz még a tagállamoknak is hozzá kell járulniuk, és az egyetértés "beszerzéséről" már nem a lett, hanem a július elsején hivatalba lépő luxemburgi EU-elnökségnek kell majd gondoskodnia.

hogy az uniós tagországok közötti mobil távközlési szolgáltatást nyújtó vállalkozásoknak megmarad a joguk az úgynevezett "tisztességes felhasználási irányelvek" alkalmazására, amelyek alapján továbbra is díjkötelezettséggel sújtható a "visszaélésszerű barangolás".

Még két évig marad a barangolási díj Forrás: Thinkstock

Az olyan mobilhasználat, amelyet nem a mobilkészüléket regisztráló tagországban folytatnak, akkor nem minősül visszaélésszerűnek, ha "időnkénti utazáshoz" kapcsolódik.

Az országhatárokat átlépő, "barangolásos" mobilhasználat különdíját lépcsőzetesen számolják fel.

Már az elmúlt években is fokozatosan csökkentek a roamingdíjak az EU-n belül.

akkortól legfeljebb percenként 5 eurócent roamingdíj felszámítása válik majd lehetővé telefonálás esetén, 2 centet SMS-enként, illetve adatforgalomban minden megabyte után 5 centet lehet majd csak felszámítani.

Még egyeztetnek azért

Az Európai Parlament a roamingdíjak mielőbbi eltörlése mellett lett volna, a tagállami kormányokat megjelenítő tanácsban azonban ezt nem sikerült keresztülvinni, ezért lesz uniós intézményközi egyezetés, amely a mostani megállapodáshoz vezetett.