Megvan, mikortól lehet új mosógépért pályázni

mosógép, mosás, hőfok
Vágólapra másolva!
Júliustól szeptember végéig lehet majd új mosógépért pályázni az Otthon Melege program keretében. Az új mosógép árának akár a felét kifizeti az állam, ha energiatakarékos.
Vágólapra másolva!

Mintegy 12 ezer családnak nyújt anyagi támogatást júliustól energiatakarékos mosógép megvásárlásához a kormány a folytatódó Otthon Melege program keretében - mondta Szabó Zsolt, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán.

A felét az állam fizeti

A kiírásra minden magyarországi lakhelyű és ügyfélkapus regisztrációval rendelkező felnőtt állampolgár jelentkezhet, aki vállalja, hogy mosógépét energiatakarékosra cseréli, tájékoztatott az államtitkár.

A támogatás 50 százalékos,

A+ jelzésű mosógépek esetében maximum 25 ezer, A++-nál 40 ezer, A+++ esetében pedig 45 ezer forintot lehet kapni.

A pályázat július 1-től szeptember 30-ig tart.

Pályázni csak ügyfélkapus regisztrációval, elektronikusan lehet majd, a pályázóknak igazolniuk kell, hogy a háztartási nagygép elhelyezésére szolgáló ingatlan a tulajdonukban áll.

Augusztusra meglehetnek az első nyertesek

Minden régiónak önálló pályázati kerete van. Szabó Zsolt szerint az első pályázók akár augusztusban, szeptemberben lecserélhetik régi mosógépüket a programnak köszönhetően.

Az alprogramban bruttó 500 millió forint lesz a mosógépek cseréjére, derül ki az NFM közleményéből.

Az energiatakarékos új mosógépnek akár a felét kifizeti az állam Forrás: Thinkstock

A családi házak következnek

Az államtitkár az Origónak adott márciusi interjújában árulta el először, hogy nyártól a családi házak energetikai korszerűsítésére is lehet majd pályázni. Nyáron az európai uniós pályázatok is megjelennek, és lehetőség lesz a családi házak energiahatékonysági korszerűsítésére.