Indul a kártalanítás, egy év a határidő

hungária értékpapír brókerház sikkasztás biztonság trade cegléd hungária értékpapír brókerház sikkasztás biztonság trade cegléd
hungária értékpapír
Vágólapra másolva!
A Hungária Értékpapír Zrt. ügyfelei péntektől kezdődően egy éven keresztül nyújthatják be kártalanítási kérelmüket a Befektető-védelmi Alaphoz.
Vágólapra másolva!

Az igénybejelentő lapot a Beva honlapjáról lehet letölteni, vagy a kártalanítási eljárásban közreműködő takarékszövetkezeti fiókokban átvenni. A kártalanítási kérelmet postai úton a Befektető-védelmi Alap 1476 Budapest, Pf. 495. címére kell elküldeni legkésőbb 2016. május 21-ig. Az igénybejelentéshez mellékelni kell a Hungária Értékpapír Zrt.-vel kötött szerződés másolatát.

Egymillió felett 90 százalék jár vissza

A Beva a kártalanításra jogosult befektető részére legfeljebb húszezer eurót fizethet a törvényi szabályozás alapján. Ez az összeghatár a Hungária Értékpapír kártalanítási ügyében 6 millió 4 ezer 200 forint a felszámolás kezdő napján, azaz 2015. április 22-én érvényes MNB devizaárfolyamon átszámítva. A kártalanítás mértéke egymillió forintig 100 százalék, egymillió forint felett 90 százalék.

Fotó: Bielik István - Origo

A papírmunka még hátravan

A Beva honlapján olvasható tájékoztatás szerint az alap az érdemi elbírálást akkor tudja megkezdeni, ha a brókercég felszámolójától megkapja a kártalanítás megállapításához szükséges adatokat. A felszámoló a követeléseket egyezteti az ügyfelekkel, és felméri a meglévő és kiadható ügyfélvagyont. Amint a felszámoló nyilatkozik arról, hogy az egyes ügyfelek részére mit ad ki, és mi az a hiány, ami után kártalanítani kell, a Beva haladéktalanul megkezdi és legkésőbb kilencven napon belül elbírálja a benyújtott kártalanítási kérelmeket. A hiányzó értékpapírok értékét a 2015. április 22-ét megelőző 180 nap átlagárfolyama alapján fogja a Beva megállapítani.

Ők nem kapnak semmit

A Beva azt közölte, hogy a cégcsoporthoz tartozó

Hungária Gold Kft. és a Hungária Ingatlanhasznosítási Zrt.

által kibocsátott vállalati kötvények tulajdonosait

nem tudja kártalanítani.

Felhívják a figyelmet, hogy az alap kártalanítása nem terjed ki az értékpapírok esetében a kibocsátói kockázatokra, kártalanításra csak a Beva-tagnál lévő értékpapír- vagy ügyfélpénz hiánya miatt kerülhet sor.

Fotó: Bielik István - Origo

A Beva nem fizet kártalanítást arra az esetre, ha a befektető a kibocsátó fizetési nehézsége, fizetésképtelensége miatt nem jut hozzá a pénzéhez. A jegybank április 20-án vonta vissza a Hungária Értékpapír Zrt. tevékenységi engedélyét, és kezdeményezte a társaság felszámolását. Az akkori tájékoztatás szerint a brókercég jelentős volumenű értékpapírral nem tud elszámolni befektetői felé, a gyanú szerint meghamisította nyilvántartásait és az ügyfeleknek küldött kimutatásokat.

M. Ádámot a héten vették őrizetbe

Az ügyben rendőrségi nyomozás is folyik, három ember előzetes letartóztatásban, egy gyanúsított házi őrizetben van, egy pedig lakhelyelhagyási tilalom hatálya alatt áll. M. Ádámot, a Hungária Értékpapír Zrt. operatív igazgatóját május 21-én helyezték előzetes letartóztatásba, mert a gyanú szerint az ő utasítására több önkormányzat pénzét nem az ügyleti felhatalmazás és a pénzügyi szabályok szerint használta a cég. Noha az érintettek diszkontkincstárjegy, illetve állampapír vásárlására adtak megbízást a Hungáriának, a cég vagy eleget sem tett a megbízásoknak, vagy a Hungária cégcsoport tagjai által kibocsátott kötvényekkel pótolták a papírokat.