Kérdőjeleket lát Gyurcsány cége körül Pelczné Gáll Ildikó

Gyurcsány, DK tisztújító kongresszus
Gyurcsány Ferenc a DK tisztújító kongresszusán, 2015.
Vágólapra másolva!
Pelczné Gáll Ildikó fideszes EP-képviselő szerint akár a tiltott pártfinanszírozás gyanúját is felvetheti, hogy az Európai Bizottság tanulmányt készíttett az uniós források elosztásáról Gyurcsány Ferenc cégével. 
Vágólapra másolva!

Pelczné Gáll Ildikó fideszes európai parlamenti (EP) képviselő szerint továbbra is tele van kérdőjellel az Altus Zrt. európai uniós megbízásának ügye. A politikus szerint nagy csend övezi az Altus ügyét, az ugyanis még a céget megbízó Európai Bizottság jelzőrendszerének érdeklődését sem keltette fel. Pedig számos kérdés merül fel, véli Pelczné Gáll Ildikó, például az, hogyan lehet, hogy "egy olyan cég kap ötmillió eurós megbízást, amelyiknek erős pártpolitikai kötődése van". Szerinte az ügyben felsejlik a tiltott pártfinanszírozás lehetősége. Pelczné Gáll Ildikó jelezte, sem az EP plenáris ülésén feltett szóbeli, sem az Európai Bizottsághoz intézett írásbeli kérdésére nem kapott választ mindeddig.

Nemzetközi konzorcium

Az Altus Zrt.-nek az Európai Bizottságtól tavaly elnyert tanácsadói megbízása az EU összes tagországára kiterjed, nem csak Magyarországra, tárgya pedig a 2014-2020 közötti új programidőszak tervezési dokumentumainak elemzése, reagált Dobrev Klára, az Altus Zrt. vezérigazgatója, amikor Csepreghy Nándor államtitkár fejezte ki értetlenségét a cég megbízása fölött.

Az Altus 2014 őszén nemzetközi nyílt tenderen egy 11 céget - köztük német, francia, olasz, svéd, bolgár, lengyel és szlovák vállalatokat - magában foglaló konzorcium vezetőjeként nyerte el a tanácsadói megbízást az Európai Bizottságtól, tájékoztatott Dobrev Klára.

Pelczné Gáll Ildikó szerint tiltott pártfinanszírozás is lehet Gyurcsány cégének megbízása mögött Forrás: Marton Szilvia - Origo

Nem ellenőrzik a kormányt

Az előző tervidőszakhoz, a 2007-2013 közötti források felhasználásához a megbízásnak nincs köze, mondta Dobrev Klára, tárgya pedig nem auditálás vagy pénzügyi ellenőrzés, hanem stratégiai, szakmai elemzés. A készülő tanulmány a kormány által felállított új intézményrendszer működését sem ellenőrzi.

"Vejek, politikai vazallusok, lekötelezett polgármesterek nem segítik, hogy képesek vagyunk nemzetközi versenyben az Orbán-kormány ellenszele közepette is dolgozni az Európai Uniónak" - mondta ugyanekkor Gyurcsány Ferenc.