Van, ahol a budapesti ár töredékéért kapni lakást

Kiszámoltuk, mennyit jelentene, ha a jegybank növekedési hitelprogramját lakásépítésekre is kiterjesztenék
Vágólapra másolva!
Budapesten a 2014-ben eladott lakások száma már megközelítette a válság előtti számot, vidéken még nem ennyire jó a helyzet. 15 ezerrel több lakást adtak el, mint egy évvel korábban, a lakások átlagos ára 10 millió forint volt. A községekben a budapesti négyzetméterár töredékéért lehet lakást venni.
Vágólapra másolva!

A községi lakások négyzetméterára alig több mint egynegyede a budapestinek (62 ezer forint), míg az agglomerációkon kívül található községekben csak 47 ezer forint, derül ki a Köpzonti Statisztikai Hivatal (KSH) jelentéséből. A fővárosban található használt lakások négyzetméterára 226-ról 236 ezer forintra emelkedett 2014-ben.

Az országos átlag másfélszerese

A Budapesten értékesített használt lakások ára az átlagosan 400 ezer forintos növekedés következtében elérte a 14 millió forintot, miközben az országos átlag 10 millió forint volt. A megyeszékhelyeken 9,3, a városokban 9, a községekben pedig 5,7 millió forint volt az átlagár, ami mindenütt meghaladta az egy évvel korábban mért adatokat.

Drágább a használt lakás

2014-ben 103 700 lakást adtak el Magyarországon, 15 ezerrel többet, mint 2013-ban. Az újépítésű lakások részesedése a lakáspiaci forgalomból csupán 2,8 százalék volt, ami 2900 lakást jelent. 2014-ben 3411 darab új lakás épült értékesítési céllal, ami 8 százalékkal több, mint az előző évben, és ennek hatása érzékelhető az új lakások emelkedő értékesítési adataiban.

A használt lakások piacán 2014-ben 3,9 százalékos tiszta áremelkedés következett be a megelőző évhez képest. Ez azt jelenti, hogy ennyivel kerülnének többe a lakások, ha ebben az évben ugyanazokat adták volna el, mint egy évvel korábban.

Kevés újépítésű lakást adtak el Fotó: Tuba Zoltán

Közel a válság előtti szint

Budapesten a 2014-ben eladott lakások száma már megközelítette a 2008. évit (annak 89 százaléka volt), míg a kisebb települések felé haladva egyre inkább elmaradt a 2008-as szinttől: a megyeszékhelyeken 78, a városokban 68, a községekben 56 százalékát tette ki. A panellakások aránya a lakáspiacon 12,8-ról 13,1 százalékra emelkedett 2014-ben. A többlakásos, nem lakótelepi értékesítések a lakáspiaci forgalom 45 százalékát tették ki tavaly.