Fényezik a szegénységi adatokat

szegénység
Sokan a teljes kilátástalanság között élnek.
Vágólapra másolva!
Magyarország az Európai Unió egyik legszegényebb országa. Évről évre egyre több magyart veszélyeztet a szegénység és a kirekesztés, és már 3,3 millióan nyomorognak. Czibere Károly szerint viszont csökken a szegények száma Magyarországon.
Vágólapra másolva!

A Központi Statisztikai Hivatal után a Tárki elemzése is azt mutatja, hogy csökkent a szegénység mértéke, mélysége és a jövedelmek közti egyenlőtlenség Magyarországon - mondta az M1 aktuális csatorna adásában a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár, Czibere Károly.

Mást mond a Tárki

Tóth István György a Tárki Társadalmi Riport 2014 kötetének szerkesztője a Magyarul Balóval című műsorban azt mondta, inkább leszakadóban van Magyarország a visegrádi négyek között, mint felzárkózóban.

Sokan teljes kilátástalanságban élnek Forrás: AFP/Attila Kisbenedek

2007 és 2013 között Lengyelországban, Csehországban és Szlovákiában is nőtt az országok nemzeti összterméke, viszont Magyarországon 6,5 százalékkal csökkent. A szegénységmutató szerint a szegénység által veszélyeztettek aránya is nőtt Magyarországon. Nőtt a legkisebb és a legnagyobb fizetéssel bírók közötti egyenlőtlenség is – mondta a műsorban a kutató.

Szinte mindenhol javulás van

Czibere Károly viszont azt mondta az M1-en a KSH tavaly áprilisban, a Tárki az ősszel vette fel az adatokat, uniós szabvány szerint 11 jellemzőt elemezve. Ezek legfontosabbika, hogy az átlagjövedelem 60 százalékát el nem érő személy vagy család szegénynek számít, de a munkanélküliséget is szegénységi kockázatnak tekintik.

Több száz fős tömeg harcol a segélycsomagokért Miskolcon Fotó: Szabó Gábor - Origo


Szinte mind a 11 mutató tekintetében jelentős javulások voltak az elmúlt két évben - fogalmazott az államtitkár, jelezve, hogy a legnagyobb javulást a foglalkoztatásban mérték: a Tárki adatai szerint 2010-től tavalyig 18-ról 9 százalékra csökkent azon háztartások aránya, amelyekből senki nem dolgozik.

Szavai szerint kézzelfoghatóvá teszi a rezsicsökkentés és a devizahitelesek megmentésének eredményeit, hogy a korábbinál jóval kevesebben számoltak be fizetési elmaradásokról vagy arról, hogy nem tudják fűteni a teljes lakásukat.

Évente 100 ezerrel nő a szegények száma

A Magyar Szegénységellenes Hálózat adatai szerint Magyarország az Európai Unió egyik legszegényebb országa. Évről évre egyre több magyart veszélyeztet a szegénység és a kirekesztés, és már 3,3 millióan nyomorognak.

Egy kiló kenyér, egy liter tej

Egy év alatt 100 ezerrel nőtt Magyarországon a szegények száma. Minden harmadik magyar szegénységben él, ez 3,3 millió embert jelent. Egy átlag magyar naponta 522 forintnál is kevesebbet költ. Ennyibe kerül egy kilogramm kenyér és egy liter tej.

Tartós élelmiszert osztanak Miskolcon Fotó: Szabó Gábor - Origo

A Magyar Szegénységellenes Hálózat szerint a gyerekszegénység is nagyon jelentős méreteket ölt Magyarországon. A szegénységben élő gyerekeknek az iskola nem csupán a tanulás helyszínét jelenti, hanem egy olyan helyet, ahol fedél van a fejük felett, ahol meleg van, ahol főtt ételt kapnak.