Vágólapra másolva!
A bankok az elszámolást követő 15 napon belül kötelesek a pénzügyi teljesítésre. A devizahiteles ügyfeleknek az elszámoló levél átvételétől számított 30 nap áll rendelkezésére a panaszok jelzésére, a pénzintézetek pedig legkésőbb az elszámolást követő 15 napon belül kötelesek az elszámolás pénzügyi teljesítésére.
Vágólapra másolva!

Kovács Levente, a Magyar Bankszövetség főtitkára hozzátette, hogy a bankok a devizahiteleseknek az elszámoló leveleket április 30-ig kötelesek postára adni. A bankszektor csaknem két hónapja megkezdte a tájékoztatók kiküldését, és a törvény előírásainak megfelelően teljesíti a feladatot. Abban az esetben, ha a szerződésekkel kapcsolatos – bank vagy pénzintézet által kezdeményezett – polgári perek március 1. után fejeződnek be, az elszámolás megküldésének határideje a per befejezését követő 60. napra tolódik ki.

Példátlan elszámolási folyamat

Az európai szinten is példátlan mértékű pénzintézeti elszámolási folyamat során a hazai pénzintézetek egy évtizedes időszak alatt felépült ügyfélállomány adatait számolják újra, majd küldik ki ennek eredményét, szektorszinten csaknem 2,1 millió levélben – fogalmazott válaszában a főtitkár.

Akár 20 százalékkal csökkenhet a törlesztőrészlete Forrás: Thinkstock

A Magyar Nemzeti Bank több pénzügyi intézmény esetében már az elszámolás felkészülési folyamatát is szigorúan ellenőrizte. Az elszámolást, a levelek szövegét és formáját, valamint kiküldését is jogszabályok rögzítik.

A Bankszövetség a jegybankkal való szoros együttműködésben segédkezett az egységes számítási modell kialakításában, és szakmai háttérrel támogatta a bankok felkészülését a feladatra – tette hozzá a Bankszövetség főtitkára.

A Bankszövetség felhívja az érintett fogyasztók figyelmét arra, hogy az elszámolási törvény rendelkezései szerint a májusi törlesztőrészletet már az elszámolás utáni időszakra meghatározott új – a korábbinál átlagosan 15-20 százalékkal alacsonyabb – összeg figyelembevételével határozzák meg, még abban az esetben is, ha az említett határidők még nem jöttek el.