Hiba csúszott a boltzárszabályba: hiába családtag, ha nincs papírja

kassza pénztár vasárnapi zárva tartás, bolt, üzlet, vasárnap, nyitva tartás
Vágólapra másolva!
Hiába tarthatnak nyitva vasárnap azok a kis élelmiszerboltok, ahol a tulajdonos vagy családtagja áll a pult mögé, kiszolgálni ugyanis csak OKJ-s végzettséggel lehet a vásárlókat. Állítólag a szaktárca már dolgozik a hiba javításán.
Vágólapra másolva!

Hiába ad lehetőséget a törvény arra, hogy a kis élelmiszerboltok a boltzártörvény ellenére vasárnap is nyitva tarthassanak, ha tulajdonosaik vagy azok családtagjai állnak be a pult mögé, mivel hiba csúszott a jogszabályok összehangolásába: egy korábbi rendelet szerint ugyanis csak szakképesítéssel rendelkező eladó szolgálhatja ki a vásárlókat.

OKJ-s képesítés kell

Csak az Országos Képzési Jegyzék (OKJ) szerinti szakképesítéssel rendelkező eladó árusíthat élelmiszert - függetlenül attól, hogy rendszeresen vagy csak a hét egy napján, vasárnap áll be a pult mögé. Ezzel viszont bezárult az a kiskapu, amit a KDNP ötletére elfogadott boltzártörvény könnyítéseként a kormány a családi vállalkozásoknak kívánt biztosítani, hogy vasárnap is nyitva tarthassanak.

Nem mindegy, ki áll be a pult mögé vasárnap Fotó: Marton Szilvia - Origo

A hibára a blokkk.com kiskereskedelmi szakmai blog hívta fel a figyelmet. Azt pedig a Nemzetgazdasági Minisztérium már a Népszabadság érdeklődésére közölte, hogy "a rendelet az adminisztráció csökkentése céljából átdolgozás alatt van", és néhány héten belül előállhatnak a rendelet módosított változatával.

Nagy a káosz

A Népszabadság arról is beszámolt, hogy az átdolgozandó rendelet alapján például a ruházati, papír-írószer kisboltokban nem kell végzettség, ahogy zöldség-gyümölcsöt is árulhat jelenleg akárki. Azonban ha már egyetlen zsemlét is eladnak az üzletben, úgy az már vegyes termékkörű boltnak számít, és onnantól kell a végzettség.

Mentességet akarnak

Az Origo is beszámolt arról, hogy a vasárnapi boltzár alól mások is mentességet szeretnének kapni. A balatoni önkormányzatok azt kérik, a kormány mentesítse az üdülőövezetet a kötelező vasárnapi boltzár alól. A kisboltok tulajdonosai szerint sok esetben nem megoldható, hogy minden vasárnap csak családtag dolgozzon. Ráadásul a turisták nem tesznek különbséget a vasárnap és a hétköznapok közt.