Rendkívüli szülői fórum lesz a Ludovika téren

Vágólapra másolva!
Több ellenzéki párt is elfogadhatatlannak tartja a Raoul Wallenberg iskola bezárását. A kormánytól a döntés visszavonását követelik. A szülőket hétfőre rendkívüli fórumra hívta össze az iskola vezetése.
Vágólapra másolva!

Levelet írt Balog Zoltán emberi erőforrások miniszterének az Együtt a Raoul Wallenberg szakközépiskola bezárása miatt. Szabó Szabolcs, az Együtt országgyűlési képviselője, az Oktatási és Kulturális Bizottság tagja azt kéri a minisztertől, ne engedje, hogy az ország egyik legnagyobb, nemzetközileg is elismert egészségügyi szakképző központja csak azért essen szét, mert a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szemet vetett az épületre.

A szülők fórumot tartanak

Az Origónak Almásy Ildikó, akinek lánya kilencedikes a Raoulban azt mondta, szerdán közölte az iskolaigazgató a diákokkal, hogy szeptembertől már nem a Ludovika térre kell iskolába járniuk, hanem hat másik budapesti iskolába osztják szét őket. Az iskola hétfőn 17 órára rendkívüli szülői fórumot hirdetett. A meghívóban a Raoul Wallenberg Szakközépiskola és Szakiskola azt írja, a kormányzat az iskola megszűntetését tervezi. Az iskola a szülők segítségét kéri, hogy megmenthessék az intézményt.

A kormány márciusban döntött a Raoul Wallenberg iskola bezárásáról Forrás: MTI/Simó Endre

A Ludovika tér 1. szám alatt lévő iskolában jelenleg 43 osztály van. Bezárásával 1100 tizenöt és tizennyolc év közötti diákot szakítanak ki eddig megszokott környezetékből, és a tervek szerint irányítanak át más intézményekbe. Nem tudni, mi lesz azokkal a most nyolcadikos diákokkal, akik felvételt nyertek a Raoul Wallenberg szakközépiskolába.

A diákokkal szerdán közölték a kormánydöntést

Az iskola igazgatója hétfőn kapott levelet a Kliktől, amelyben közölték, hogy a kormánydöntés értelmében bezárják az iskolájukat, tanulóikat hat különböző iskolába irányítják át, az érintettek pedig utólag véleményezhetik a döntést.

Hiller István és Kunhalmi Ágnes szocialista szakpolitikus szerint a dátumokra érdemes figyelni. Március 18-án döntött a kormány, április 13-án értesítette az iskolát, és április 30-ig adott időt a véleményezésre.

Az iskola diákjait hat másik intézménybe szórják szét Forrás: MTI/Simó Endre

Azaz a kormány közel egy hónap alatt jutott el egy levél feladásáig, de alig két hetet adott az iskolának véleménye kifejtésére – írta az Origónak is elküldött levelében a két MSZP-s politikus. Az ellenzéki párt értelmetlennek és szakmaiatlannak tartja az iskola szétverését. Ez utóbbit szerntük az is bizonyítja, hogy az intézmény egészségügyi képzésének egy részét a zuglói Ybl Miklós Építőipari Szakképző Iskolába vinnék át. A szocialisták elvárják, hogy a kormány vonja vissza a Raoul bezárásáról hozott döntését. Az LMP és a DK is az iskola bezárása ellen szólalt fel.

A szakszervezet bíróságra megy

A Pedagógus Szakszervezet elnöke levelet írt Orbán Viktornak. Ebben azt kéri a miniszterelnöktől, hogy a kormány vonja vissza a iskola megszűntetéséről hozott határozatot. Galló Istvánné azt írta az Origónak is elküldött levelében, hogy készek bírósághoz fordulni az ügyben.

1200 gyerek sorsa bizonytalan Forrás: Origo

A Klik az Origóval azt közölte, elkezdték az érdemi egyeztetést az iskola jövőjével kapcsolatban, mindvégig szem előtt tartva azt a célt, hogy az oktatás zavartalan legyen, a diákok helyzete pedig rendezett maradjon.