Az autóhiteleseket nyugtatják a bankok

autókereskedés, autóhitel
Budapest, 2013. szeptember 7. Autókereskedő egy autót mutat egy érkelődőnek a Fővárosi Autópiacon, a XIX. kerületi Nagykőrösi úton 2013. szeptember 7-én. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
Kedden közöltünk egy cikket, amely a banki elszámoltatást az autóhitelesek szemszögéből, egy ügyvédnő tapasztalatai alapján közelíti meg. A témában megkereste az Origót a Magyar Bankszövetség és egy kereskedelmi bank is, míg a Magyar Lízingszövetség közleményt adott ki. A szakértő szerint, ha az ügyfél az elszámolási törvény hatálya alá esik, akkor semmiféle külön kérésre nincsen szükség, az elszámolást meg fogja kapni. Ugyanakkor a Lízingszövetség szerint a 2009. július 26-a előtt követeléskezelőhöz átkerült ügyleteknél már kérni kell az elszámolást.
Vágólapra másolva!

Az autófinanszírozási ügyletek esetén, amennyiben a szerződés az elszámolási törvény hatálya alá esik, a finanszírozó feladata, hogy automatikusan megküldje a fogyasztónak az elszámolást és az ennek megfelelő pénzügyi teljesítést is végrehajtsa - mondta az Origónak Tódor Péter, a Budapest Autófinanszírozási Zrt. termékfejlesztési vezetője. „Tehát nincs szükség az ügyfél külön kérésére.”

Ennek a kötelezettségnek a teljesítését az MNB hivatalból ellenőrzi, a fogyasztó pedig panaszt tehet, ha úgy gondolja, hogy az elszámolás indokolatlanul nem történt meg. Az MNB ezzel kapcsolatban formanyomtatvány-javaslatot alakított ki, amely tartalmaz egy olyan rubrikát, amelyben az ügyfél jelezheti, ha szerinte ő érintett az elszámolásban, de azt nem kapta meg - mondta Tódor Péter.

Alapesetben nem kell külön kérni az elszámolást Forrás: MTI/Kovács Tamás

Az elszámolásról szóló szabályrendszerből a szakértő két fő elemet emelt ki, amelyek nem vonatkoznak az autófinanszírozási szerződésekre:

  • A forintosítás csak a jelzáloghitelekre vonatkozik, tehát minden devizaalapú autófinanszírozási szerződés devizaalapú marad az elszámolást követően, hacsak egy kétoldalú szerződésmódosítás keretében az ügyfél és a finanszírozó külön meg nem állapodik.
  • Ha az ügyfél a kedvezményes végtörlesztési programban zárta le jelzálogszerződését, csak akkor kell külön kérnie az elszámolást. Ez csak a jelzáloghitelekre vonatkozott, vagyis más típusú szerződést nem érint.

Kikre vonatkozik a törvény?

Az általános szabályok vonatkoznak az autófinanszírozásra is, mondta Tódor Péter. Az elszámolásban érintett szerződéseket 2004. május 1.-jét követően kötötték, illetve 2009. június 26.-a után szűntek meg. A szakértő szerint van egy olyan szerződéscsoport, amely körül sok a félreértés: azoknál a szerződéseknél is fennáll az elszámolási kötelezettség, amelyek 2009. június 26. előtt szűntek meg, de nem évültek el – ezek tipikusan azok a szerződések, amelyek felmondással szűntek meg, mert az ügyfél nem teljesítette a kötelezettségeit és a finanszírozó többször is felszólította őt, épp azért, hogy ne évüljön el a követelése.

Az elszámolás kiküldésére ugyanazok a határidők vonatkoznak az autófinanszírozási ügyleteknél is, tehát április 30-ig kell postára adni az elszámolási dokumentumcsomagot. Ennek a tartalma nagymértékben egyezik azzal, amit a jelzáloghitelesek kapnak, azok a részek hiányoznak belőle, amelyek a forintosításra vonatkoznak.

Tartozással szembeni jóváírás

Mindaddig, amíg az ügyfél tartozik a pénzintézetnek, addig a visszatérítés összegét is a tartozásból kell levonni. Ha ezt meghaladó összegről beszélünk, vagy az ügyfélnek nincs már tartozása, akkor kell kifizetni. Tódor Péter szerint abban az esetben, ha tartozással szembeni elszámolás történik, akkor a Ptk. vonatkozó rendelkezései alapján kell ezt végrehajtani, amiből az következik, hogy az elszámolt összeget először az ügyfél lejárt esedékességű tartozásaira kell fordítani, majd pedig – ha még maradt a visszatérítendő összegből – a le nem járt tartozást kell csökkenteni.

Ha a visszatérítés összege meghaladja a teljes fennálló tartozás összegét, akkor a szerződés az elszámolás hatására megszűnik, és a még fennmaradó összeget az ügyfél rendelkezésének megfelelően kifizetik (jellemzően az általa megadott bankszámlaszámra utalják).

Mi történik, ha az elszámolást követően is marad tartozásunk?

Abban az esetben, ha a visszatérítés összege nem éri el a fennálló tartozás összegét, akkor a szerződés fut tovább. Ilyenkor is a jelzáloghitelekhez hasonlóan történik meg az elszámolás, de az autófinanszírozás esetében a devizaalapú hitelek devizában maradnak. A finanszírozónak az így kialakult csökkent összegű tartozás alapján kell újraütemeznie az ügyfél törlesztési kötelezettségeit. Az elszámolási törvények felülírták az ügyfél fennálló tartozásának összegét és az ügyleti kamatot, de a futamidő nem változik, ahogy azok a paraméterek sem, amelyek kívül esnek ezeken a változtatásokon – így például a törlesztőrészlet számítására vonatkozó algoritmus – mondta Tódor Péter.

Amikor kérni kell az elszámolást

A pénzügyi intézménynek – a 2009. július 26.-án vagy azt megelőzően megszűnt szerződés tekintetében – a fogyasztó kérésére kell elszámolnia, ha a fogyasztó igazolja, hogy a pénzügyi intézmény engedményezett követelését vele szemben egy elszámolásra nem köteles pénzügyi intézmény (például egy követeléskezelő) érvényesíti - írta a Magyar Bankszövetség az Origo cikkével kapcsolatban. Szerintük ez csak az ügyfelek töredékét érinti.

Ha már a követeléskezelőnél van az ügy

Azoknak a magánszemélyeknek, akiknek az autólízing- vagy lakáslízing-szerződése 2009. július 26-a előtt követeléskezelőhöz került át és bizonyítani tudják, hogy nem évült el a szerződésük, azoknak külön kell kérniük az elszámolást a lízingcégtől, írta közleményében a Magyar Lízingszövetség. Azoknak az ügyfeleknek, akik a rögzített-árfolyamú kedvezményes végtörlesztéssel zárták le a lakóingatlanra vonatkozó pénzügyi lízingszerződésüket, és március 31-éig kérték az elszámolást a lízingcégüktől, az elszámolási értesítőt november 30-áig kell kézhez kapniuk, közölte Lévai Gábor, a szövetség főtitkára. A 2009. július 26-a után lezárult szerződéssel rendelkező ügyfelek automatikusan megkapják az elszámolásról szóló levelet, olvasható a közleményben.

Az elszámolás nem jár átsorolással

Korábbi cikkünkben egy ügyvédnő tapasztalataira hivatkozva azt írtuk, hogy „ha az ügyfelek nem írnak a pénzügyi intézménynek, ki sem derül, hogy egyszerűen átsorolják a szerződésüket nem fogyasztói kölcsönszerződéssé”. Ezzel szemben a hazai bankok érdekképviseleti szerve szerint eddig ilyen átsorolás nem történt, mint írják, „az elszámolás semmilyen átsorolással nem jár” a banki ügyfeleknek.

„A bankok mindenkit külön fognak értesíteni az árfolyamrésből és a kamatemelésből származó összegekről. Azt valóban nem kérdezték meg a bankok, hogy meg akarják-e kapni az összegeket, mivel ennek megállapítására, tájékoztatás adására és az adott összeg visszaadására a törvény kötelezi a bankokat” – közölte a szövetség.

bedőlnek az autóhitelesek, bedőlnek a lízingcégek, illusztráció Forrás: AFP/Mohammed Mahjoub

Az elszámolás csak akkor illetékköteles, ha az ügyfél kedvezményes árfolyamon 2011. szeptember 29. és 2012. február 28. között végtörlesztett. „Erről részletesen a 2014. évi XL. törvény 10. paragrafusa rendelkezik hosszasan, de nem említi az autóhiteleket, csak a kedvezményes végtörlesztés során megszűnt lakáshiteleket és lízingszerződéseket” – írták.

Az Origo cikkében megszólaló ügyvédnő szerint az árfolyamkülönbség miatti visszafizetési igény csak és kizárólag perben érvényesíthető alaki vagy formai hibára hivatkozva. Ezzel szemben a Bankszövetség szerint „a törvény elég részletesen meghatározza, hogy milyen esetben és mennyi pénz jár vissza, ehhez nem kell bírósági segítséget igénybe venni”.