Felére esett a mozis plázák vasárnapi forgalma

Vágólapra másolva!
A szokásos forgalom fele sem valósult meg a mozival rendelkező bevásárlóközpontokban azon a vasárnapon, amikor a zárva tartást elrendelő törvény miatt először nem nyitottak ki az üzletek. 
Vágólapra másolva!

Balatoni Judit, a Magyar Bevásárlók Szövetsége főtitkár közölte, hogy kevesebb mint felére esett vissza azon bevásárlóközpontok forgalma, amelyek mozival rendelkeznek, és nyitva voltak március 22-én az első, a vasárnapi zárva tartást előíró törvény által valóban érintett napon - írja a Napi Gazdaság.

A főtitkár hozzátette: a mozival nem rendelkező plázákban az üzletek kevesebb mint 10 százaléka, a mozis házakban 17-26 százaléka nyitott ki, a vásárlókat fogadó üzletek nagy többsége vendéglátó volt, ezt követték a szolgáltatók és azon üzletek, amelyek nem esnek a törvény hatálya alá.

Hosszabb nyitvatartás

A plázák is hosszabb nyitvatartási idővel válaszolnak a vasárnapi pihenőnapot előíró jogszabályra.

A központokban vasárnap kinyithatnak a kávézók, éttermek, valamint minden olyan üzlet, amely nem nagyobb 200 négyzetméternél, és a tulajdonos vagy családi segítő dolgozik az üzletben.