Az autóhitelesek is várhatják a levelet a bankjuktól

bedőlnek az autóhitelesek, bedőlnek a lízingcégek, illusztráció
Vágólapra másolva!
A devizaalapú autóhitelesek és gépjárműlízingesek is március-áprilisban kapják meg bankjuktól az elszámolásról szóló levelet. A forintosítás rájuk nem vonatkozik, de az elszámolás igen. Akinek hátraléka van, annak nem fog azonnal csökkenni a törlesztője, mert először a hátralékot kell rendezni.
Vágólapra másolva!

A devizaalapú autóhitelesek és a gépjárműlízinges ügyfelek is március-áprilisban kapják meg az elszámolásról az értesítő leveleket. Az egyik legnagyobb autóhitelekkel és gépjárműlízinggel foglakozó pénzintézet, a Merkantil Bank is több ezer elszámoló levelet fog kiküldeni ügyfeleinek március-áprilisban, közölte a bank. Az elszámolási törvény azokra a magánszemélyekre vonatkozik, akik 2004. május 1. és 2014. július 19. napja között kötöttek, és 2009. július 26. napját követően rendelkeztek, rendelkeznek devizaalapú hitellel, lízing- vagy kölcsönszerződéssel.

Visszatérítési szabályok

Azoknál az ügyfeleknél, akikre nem vonatkozik a rögzített árfolyam, illetve a február elsejei forintosítás sem, tehát a nem lakásfedezetű hitelekkel, például a deviza-autóhitelekkel rendelkezők esetében a szerződésben meghatározott napon érvényes MNB-árfolyam határozza meg a törlesztés forintban kifejezett mértékét. A Merkantil Bank közleményében kiemeli azonban, hogy az elszámolási törvény és az annak kapcsán alkalmazott visszatérítési szabályok rájuk is vonatkoznak.

Először az elmaradást kell rendezni

A bank tájékoztatása szerint az eddig jól fizető ügyfeleknek az elszámolás során csökkenni fog a havi fizetési kötelezettségük, de az árfolyam változása miatt ennek egy része el fog veszni. Ha kedvezően változik az árfolyam, akkor ez a csökkenés realizálódik a havi terhekben vagy a konstrukciótól függően csökken a futamidő. A tartozással rendelkező ügyfelek elszámolásakor a törvények szerint először az elmaradást kell rendezni, ezért ezen szerződéseknél (az elmaradás függvényében) lehetséges, hogy nem csökken a törlesztőrészlet.

Az elszámolás az autóhitelesekre is vonatkozik Forrás: AFP/Mohammed Mahjoub

Lesz elszámolás

Az Erste Bank Hungary is azt közölte, március 1-e és április 30-a között postázzák azokat a leveleket, amelyek a gépjárműhitelek és - lízingügyletek elszámolásáról szólnak. A gépjárműhitelek és a gépjárműlízingek esetében az elszámolás megtörténik, de a forintosítás ezekre a hitelekre nem vonatkozik