Esti mesét meg ki mond, majd a KDNP?

bolt, munka, nyitva tartás, eladó,  tábla, tulajdonos, üzlet, Budapest, kisbolt
Forró Ágnes, a budapesti Mazsola piac kisbolt tulajdonosa.Vasárnapi nyitva tartás.
Vágólapra másolva!
Néhány üzletlánc már bejelentette, de a többi is kipróbálhatja, hogy hétköznapokon és szombaton megnyújtott nyitva tartással próbálja meg csökkenteni a vasárnapi boltbezárás miatti forgalomkiesést. Ha bejön a számításuk, akkor a kereskedelmi dolgozók ugyanúgy távol maradnak a családjuktól, csak ezért bérpótlékot sem kapnak. Ha nem, akkor jöhetnek az elbocsátások.
Vágólapra másolva!

A Lidl, a Möbelix, az IKEA, a Praktiker és több más barkácsáruház is meghosszabbítja nyitva tartását a március 15-én életbe lépő vasárnapi boltzár miatt. Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint a most még vasárnap nyitva lévő boltok többsége megpróbálkozhat majd ezzel. Reményeik szerint az emberek így vasárnap helyett majd hétköznap este mennek el vásárolni.

Több kisbolt is tovább tart majd nyitva hétköznap és szombaton Forrás: MTI/Kollányi Péter

Ha bejön a terv, nincs esti mese

A legtöbb bolt 1-2 órával nyújtaná meg a nyitvatartási idejét. Egy kis átszervezéssel így hétköznap és szombaton dolgozhatják le a munkaidejük egy részét vasárnap helyett. Ha ez bejön a boltoknak, és úgy döntenek, hogy érdemes megtartani ezt a munkarendet, akkor a dolgozók az esti órában maradnak távol a családjuktól. Ráadásul a vasárnapi 50 százalékos bérpótlékot sem kapják meg ezért.

Ugyanannyit dolgozhatnak, csak kevesebbért Forrás: MTI/Honéczy Barnabás

A munka törvénykönyve szerint járhat bérpótlék a 18 óra utáni munkavégzésre, ha a munkavégzés kezdete rendszeresen változik. De ez elkerülhető, és maximum néhány órára jelenthet 30 százalékot a hétvégi 50 százalékos pótlékhoz képest.

Ha nem jön be, nincs munka

Nem biztos, hogy a Barátok közt idejében szeretnének kimozdulni a családok. Vámos György szerint, ha a vasárnapi boltbezárás miatt kieső forgalmat nem tudják így pótolni az üzletek, akkor további elbocsátásokra lehet számítani a szektorban.

Először jöhet az átszervezés, és talán sokaknak találnak helyet más területekben. Ezzel nemcsak az lehet a probléma, hogy sokan rosszabb munkakörülmények közzé kerülhetnek, hanem hogy az utcáról sem tudnak így felvenni új munkaerőt a kereskedők. Így a vasárnapi boltbezárás miatt kirúgások nélkül is csökken a potenciális foglalkoztatottság.

Olvasóink jelzése alapján elkészítettük a vasárnap is nyitva lévő boltok listáját. Kerüljön fel a térképre! Továbbra is várjuk azoknak a boltoknak a jelentkezését, amelyek ki tudnak nyitni vasárnap március 15. után is. A jelentkezéshez kattintson ide!

Nemzetgazdasági szinten is árt a boltzár

Az IKEA-nál arra számítanak, hogy sokáig nem tudják pótolni a kieső forgalmat. A barkácsáruházaknál sem hiszik, hogy az emberek vasárnap helyett majd hétköznapokon mennek csempét válogatni. Az elmaradt vásárlások nemzetgazdasági szinten is visszahúzó erőt jelentenek.

De a kormány sem tagadta soha, hogy a gazdaságra gyakorolt negatív hatások ellenére vezetnék be a vasárnapi kötelező pihenőnapot a családok érdekében. A kereskedelmi szakemberek viszont nem olyan derűlátók, mint a kormány. Szerintük ha emiatt többet tud lenni a családjával valaki, az azért lesz, mert nincs munkája.