Matolcsy fejét követeli az MSZP a Buda-Cash-ügy miatt

Vágólapra másolva!
Az MSZP szerint azonnal távoznia kell a Buda-Cash-ügy miatt Matolcsy Györgynek az MNB éléről, és az új vezetőnek kártalanítania kell a károsultakat.
Vágólapra másolva!

Tóbiás József, az MSZP elnöke pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta, a kormánynak már be kellett volna jelentenie: a Magyar Államkincstár számlát nyit minden az ügyben érintett közintézménynek, hogy napi működésüket képesek legyenek finanszírozni. Az MNB-nek pedig "azt kellett volna közölnie", hogy összesen 100 milliárd forintig kárpótolja a betéteseket - fűzte hozzá.

Ne hárítsák el a felelősséget

Az ellenzéki politikus visszautasította azt, hogy a kormány "másokra kívánja hárítani a felelősséget". Mint mondta, az ügyben szereplő bankcsoport 2010 előtt nem is létezett, "a takarékszövetkezetek államosítása" után jött létre, és a jegybanknak minden eszköze megvolt annak átvizsgálására.