84 önkormányzat számlája bánja a Buda-Cash-botrányt

Budacash brókerház a Ménesi úton 2015 beruár 24-én Budacash brókerház a Ménesi úton 2015 beruár 24-én
Budacash brókerház a Ménesi úton 2015 beruár 24-én
Vágólapra másolva!
Közös munkabizottságot hozott létre a Buda-Cash-ügy miatt a Belügyminisztérium és a Nemzetgazdasági Minisztérium. Ezzel az esetleges fizetési fennakadásokat szeretnék elkerülni az érintett állami intézményeknél. Nyolcavannégy önkormányzatnak is számlája van a DRB bancsoportnál.
Vágólapra másolva!

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a TV2 Mokka című reggeli műsorában elmondta: 84 önkormányzat számlája ragadt bent az érintett pénzintézetekben. A legfontosabb, hogy ki tudják fizetni márciusban a béreket, a szociális juttatásokat, a támogatásokat - hangsúlyozta a miniszter. Hozzáfűzte, hogy 52 nemzetiségi önkormányzatnak is az érintett pénzintézeteknél van a pénze.

Tanácstalan emberek állnak sorba a Tokaj és Vidéke Takarékszövetkezet miskolci fiókja előtt, hogy pénzükhöz, vagy legalábbis annak egy részéhez jussanak. A pénzintézet az Észak-magyarországi Regionális Bank (ÉRB) Zrt. érdekeltségébe tartozik Forrás: MTI/Vajda János

Zökkenőmentessé tennék a kifizetéseket

Rámutatott arra, hogy a munkabizottság nem nyomozó hatóság. Azt szeretnék elérni vele, hogy az állami intézményeknél ne legyen fennakadás, ne maradjanak ellátás nélkül. A munkabizottság feladata lesz az információátadás is, példaként említette a miniszter, hogy már közölték az érintett önkormányzatokkal, nyissanak új számlát, ahová a kincstár utalni tud. A bizottságnak három belügyminisztériumi és három nemzetgazdasági minisztériumi tagja van.

Azonnal kiderültek a disznóságok

A miniszter felháborítónak nevezte, hogy korábban éveken keresztül lehetett adatokat hamisítani. Úgy vélte: valószínűleg jól szervezett körről van szó, ha a felügyelet elől el tudták titkolni az információkat. Felidézte: 2009-ben volt egy törvénymódosítás, amely lehetővé tette, hogy öt évente kelljen egy ilyen céget átvilágítani, az új felügyeleti vezetés hivatalba lépésével, már az első vizsgálatoknál kiderültek a "disznóságok".

Volt már vaj a fülük mögött

Furcsa módon ugyanazok az emberek kerülnek elő az ügyben, akik korábban már eltüntettek pénzt, köztük közpénzeket is a nyilvánosság elől - mondta Varga Mihály. Példáként említette a Globex volt vezetőjét, Gyarmati Jánost, a Buda-Cash korábbi vezérigazgatóját. Adódik a kérdés, hogy akivel kapcsolatban egyszer már bűncselekmény felmerült, vagy pláne, akivel szemben jogerős bírósági ítélet van, az mit keres még a gazdasági életben, hogyan lehet rá pénzt bízni - fogalmazott a miniszter.

Már utalni kellett volna

A kormányzat célja most az, hogy biztosítsa a jövő héten esedékes kifizetéseket azoknál az önkormányzatoknál, amelyek a DRB bankcsoportnál vezették számlájukat - mondta Tállai András, a Nemzetgazdasági Minisztérium parlamenti államtitkára reggel a Kossuth Rádióban.Az Államkincstár minden hónapban 26-án utalja ki az adott havi támogatást az önkormányzatoknak, ekkor kellett volna utalni az érintett önkormányzatoknak is. Most ez nem történt meg, hanem az önkormányzatoknak nyitottak egy alszámlát az államkincstárnál, és a pénz ott van.

Rendkívüli intézkedésről dönthetnek

Tállai András kifejtette: azt kell fölmérni, hogy elegendő-e ez az összeg az önkormányzatoknak arra, hogy a jövő héten tudjanak adni fizetést, juttatást, segélyt. Ha nem elegendő, akkor rendkívüli kormányzati intézkedés kell, erről még pénteken meglesz az összesítés, és készítenek egy előterjesztést a miniszterelnöknek, hogy ezek az önkormányzatok rendkívüli juttatást kapjanak.