Nekem nem a Buda-Cash, hanem ez a vizsgálat tett be

Budacash brókerház a Ménesi úton 2015 beruár 24-én Budacash brókerház a Ménesi úton 2015 beruár 24-én
Budacash brókerház a Ménesi úton 2015 beruár 24-én
Vágólapra másolva!
A Buda-Cash ügyfelei azt mondták az Origónak, hogy a napi ügymenetben nem érzékelték, hogy bármilyen probléma lenne a brókercégnél. Most viszont sokan fizetésképtelenek, a brókercéghez kötödő bankok ügyfelei még a rezsit sem tudják befizetni. Az adóhatóság azt ígérte, hogy méltányosan jár el azokkal, akik nem tudják tartani a fizetési határidőket. 
Vágólapra másolva!

Tavaly év végén szelíd telefonos agresszióval vett rá a cég alkalmazottja, hogy fektessek be náluk – írja egy olvasónk, aki nem szeretett volna se tőzsdézni, se hatalmasat kaszálni.

A brókerháznál csak egy tartós befektetési számlát (tbsz) nyitott, amely öt év megtakarítás után kamatadómentes lehet.

Kisbefektetők is pórul járhattak

Jó hír, hogy a tbsz-számlákon valóban lehetnek értékpapírok, ezeket biztosan visszakapják az ügyfelek a vizsgálat után, hiszen személyre szólnak. A kisbefektetők reménykedhetnek, hogy hamar visszakapják a pénzüket, ha máshonnan nem, akkor a Bevától, ahol 6,1 millió forint körüli összegig biztosítva vannak. A kártalanítás pontos feltételeiről a Bukszán írtunk.

A vizsgálat tett be, nem a Buda-Cash

"... én visszaélést, csalást, más pénzügyi manipulációt nem tapasztaltam a Buda-Cashnél... Ami viszont engem egyértelműen károsulttá tesz, az a mostani MNB felügyelői vizsgálat, és hogy zárolták az ügyfelek számláit, nem lehet az ott tárolt pénzekhez hozzáférni. Épp hétfőn kérvényeztem a pénzeim kiutalását. Így ez a zárolás meg a vizsgálat az elképzelhető legrosszabbkor jött" – írja egy másik olvasónk.

A Buda-Cash brókerház székháza a Ménesi úton Fotó: Szabó Gábor - Origo

Nem tudni, hogy titkolhatták el

Az MNB tájékoztatása szerint a Buda-Cash 100 milliárdos nagyságrendű összeggel nem tud elszámolni. Egyes feltételezések szerint 15 évig úgy ígértek nagyobb hozamokat, hogy azokat csak a többi ügyfél számlájáról tudták kifizetni.

Bármi is történt, úgy látszik, nemcsak a hatóság, de

Valóban lehetséges, hogy még az utolsó pillanatban is megkapták volna a pénzüket, ha az MNB-vizsgálat nem indul el. Persze ebben az esetben a 100 milliárdos hiány duzzadhatott volna tovább, egyre nagyobb kárt okozva a bennragadó ügyfeleknek.

Még közel sem egyértelmű, hogy 100 milliárdos volna a veszteség

Elképzelhetetlennek tűnik, hogy 100 milliárd forintos tényleges vesztesége legyen a Buda-Cash-nek – mondta a P+ televízióban Tóth György, a kisbefektetoklub.hu vezető stratégája. Inkább 10 milliárdos mínuszt valószínűsített, de ahogy fogalmazott, ez még belefér egy ilyen régi és tekintélyes cégnél. A beszélgetést itt tekintheti meg.

60 ezer forintot kaphatnak

A Buda-Cashhez köthető bankoknál is gondok vannak. Baranyában több település is bajba kerül. Siklósnak 172 milliója, míg – a HVG szerint – Beremendnek 200 milliója, Nagyharsánynak 32 milliója ragadt bent, és az ott lakók nagy része sem fér a számlájához. A magánszemélyek megtakarítása 100 ezer euróig (valamivel több, mint 30 millióig) biztosított, és ha szükséges lesz, az OBA kártalanítja az ügyfeleket. Az MNB egyeztet a helyi szolgáltatókkal és a NAV-val is, hogy a fizetési határidők ne jelentsenek gondot.

A NAV-nál az Origo kérdésére elmondták, hogy hasonló esetekben mindig méltányosan járnak el, de általános szabály nincs. Érdemes személyesen felkeresni a NAV-irodákat, és haladékot kérni.

Szerdán még egymillió forintot vehettek fel a bankok ügyfelei, mára viszont 60 ezerre csökkent ez az összeg. Ráadásul ez nem napi limit, aki egyszer felvette az összeget, az már nem férhet hozzá a számlájához addig, amíg a felügyeleti biztosok be nem fejezik a munkájukat, ami 90 napban van meghatározva.

Tanácstalan emberek állnak sorba a Tokaj és Vidéke Takarékszövetkezet miskolci fiókja előtt Forrás: MTI/Vajda János

Miskolcon sorba állnak

Tanácstalan emberek állnak sorba csütörtök kora reggeltől a Tokaj és Vidéke Takarékszövetkezet miskolci fiókja előtt, hogy pénzükhöz, vagy legalábbis annak egy részéhez jussanak, a pénzintézet az Észak-magyarországi Regionális Bank (ÉRB) Zrt. érdekeltségébe tartozik, így itt sincs kifizetés 60 ezer felett.