Vágólapra másolva!
Kollektív szerződést kötött az Ericsson Magyarország a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezetével. A szerződés átlagosan 3 százalékos, differenciált éves béremelést jelent a dolgozóknak.
Vágólapra másolva!

Jakab Roland, az Ericsson Magyarország ügyvezetője elmondta: a megállapodás szerint a cég kötelességet vállal, hogy átlagosan három százalékkal emeli a munkatársak bérét. Az alapbérek mellett növeli a cafeteriakeretet is, valamint egyéb juttatásokat is terveznek, amelyeket a szakszervezet segítségével valósítanak meg.

Differenciálnak

A béremelést a munkavállalók teljesítményétől és munkabérük munkaerőpiachoz viszonyított szintjétől függően differenciáltan adják.

A szerződés február elején lép hatályba, a felek évente vizsgálják majd felül.

Munkaidőt és pihenőidőt is szabályoz

Az Ericsson 2012 óta működik együtt az MTSZSZ-szel, miután az alkalmazottak megalapították a szervezet Ericsson-tagozatát is. A mostani megállapodás szabályozza többek között a munkáltató és a szakszervezet közötti érdekegyeztető tanács üzemeltetését, a munkaviszonyt, a munkaidőt, a pihenőidőt és a díjazást, valamint a munkavállalót megillető különböző juttatásokat.

Az Ericsson Magyarország a Magyar Telekom stratégiai partnere, mobilhálózatának kizárólagos szállítója. Cágadatok szerint az Ericsson Magyarország 2013-as árbevétele 35,1 milliárd forintot tett ki, adózott eredménye 326 millió forint volt. 2012-ben 37,5 milliárd forint árbevételt és 87 millió forint adózott eredményt ért el a vállalat.