Számolni kezdett a NAV

Vasárnapi nyitva tartás
Forró Ágnes, a budapesti Mazsola piac kisbolt tulajdonosa dolgozik üzletében. Vasárnapi nyitva tartás
Vágólapra másolva!
Július elsején indult a NAV nyári ellenőrzéssorozata: az adóellenőrök és a pénzügyőrök a turisták által gyakran látogatott helyekre és a tömegeket vonzó rendezvényekre fókuszálnak. Az adóhivatal közlése szerint a megszokott próbavásárláson túl forgalmat is számolnak a NAV munkatársai ott, ahol kétséges a szabályok betartása.
Vágólapra másolva!

A revizorok azt ellenőrzik, hogy a kereskedők, szolgáltatók szabályos bizonylatot adnak-e, online pénztárgépeiket megfelelően használják-e, bejelentik-e alkalmazottaikat és tudják-e igazolni áruik eredetét.

Azt lesik, adnak-e számlát

A hagyományos próbavásárlások mellett forgalomszámlálásra is lehet számítani, ha nyilvánvaló, hogy nem minden vásárló kap nyugtát, közölte a NAV. Szerintük ugyanis

gyakori, hogy a próbavásárláskor minden rendben van, de például a törzsvendégeknek nem állít ki bizonylatot a vállalkozó,

és a pénztárgép adataiból is szabálytalanságra lehet következtetni. Ugyancsak így ellenőriz a NAV, ha úgy tűnik, hogy a korábban kiszabott mulasztási bírság ellenére sem szabályos a kereskedelem.

Odafigyelnek a számlaadásra Forrás: MTI/Kollányi Péter

A kockázatos adózóknál számolja a forgalmat a NAV. Az online pénztárgépekből érkező adatok elemzésével kiválasztott üzletben nyitástól zárásig vagy kifejezetten csúcsidőben rögzítik az ellenőrök, hogy hányan és mennyiért vásároltak, írja az adóhivatal. A helyszíni adatokat összehasonlítják a pénztárgép adataival, legfőképp a más napokon rögzített mennyiséggel. A kiugró eltérések szándékos adóelkerülésre utalhatnak.

Trükköznek

Az eddigi tapasztalatok szerint forgalomszámláláskor vannak, akik kétszer annyi bevételt rögzítenek a pénztárgépben, mint az előző hét azonos napján. Az online adatokból az is látható, hogy a legtöbben áttérnek a pontos és szabályos nyugtaadásra az ilyen helyszíni ellenőrzés után, közölte a NAV. Ahol viszont továbbra sem rögzítenek minden tételt, ott az adóhivatal nagy eséllyel újra megszámolja a vásárlókat.