Kína hozta a kötelezőt

kína sárkány tőzsde fény felhő reggel
Vágólapra másolva!
Ma hajnalban közzétették Kína második negyedéves GDP-adatát, amely a várt 6,9 százalék helyett 7 százalék lett. A piaci várakozások alapján a következő években a gazdasági növekedés folyamatos lassulásával kell számolni, miközben úgy vélik: az idei 7 százalékos éves bővülés terve teljesíthető lesz.
Vágólapra másolva!

Negyedéves bázison a növekedés 1,7 százalék volt, magasabb, mint a márciusban jelentett 1,4 százalék. A legfrissebb adatok szerint az első félévben az ipari termelés 6,3 százalékkal, míg az állóeszköz beruházások 11,4 százalékkal nőttek éves bázison. Ugyanebben az időszakban az ingatlan-beruházások 4,6 százalékos bővülését mérték, míg a kiskereskedelmi eladások 10,4 százalékkal emelkedtek.

A világ második gazdaságának 7 százalékos növekedése némileg meghaladta a várakozásokat, de így is a hatéves mélyponton van.

Szakértők úgy vélik, a különböző mérsékelt gazdaságélénkítő intézkedések révén a kínai gazdaság már túl van a legnehezebb időszakán, miközben a növekedés stabilizálására további intézkedésekre lesz szükség.

Meghatározó vélemények szerint a következő években a gazdasági növekedés folyamatos lassulásával kell számolni, miközben úgy vélik: az idei 7 százalékos éves bővülés terve teljesíthető lesz.

A kínai médiában idézett Lian Ping, a Bank of Communications elemzője szerint a gazdaság teljesítménye a második félévben jobb lesz, mint az első hat hónapban.

A kínai GDP éves növekedési üteme 2000 óta Forrás: Tradingeconomics.com

Újra lekonyultak a tőzsdék

Hiába a még mindig kedvező GDP-adat, a Shanghai Composite index 3 százalékot esett a szerdai kereskedés során. Az okokat csak találgatni lehet, de elképzelhető, hogy a jobb adatok láttán a kínai vezetés egyelőre még óvatosan bánik a gazdasági stimulusokkal, inkább kivárást választja. Másik oldalról az is látható, hogy a hatóságok által bevezetett, a kínai tőzsdepánik további hatásait megakadályozandó lépések sem képesek érdemben hatni, az árfolyam-mechanizmusokat úgyis a piac fogja befolyásolni.

Jóval kisebb lehet a valós növekedés

A legendás befektetési guru, Marc Faber nem bízik a kínai gazdaság egészében sem. Az ország vezetői az idei évre 7 százalékos GDP-emelkedést várnak, de a befektető szerint ez csupán "vágyálom".

A kínai kormány publikál majd talán valami ehhez közeli adatot, de

a valóság az, hogy a kínai gazdaság nagyon-nagyon lelassult, a valós növekedés 5 százalék alatt lehet

- fogalmazott korábban Faber.