Egyre többet fizetünk SZÉP-kártyával

Vágólapra másolva!
Jó szezont vár idén az idegenforgalom az első negyedéves adatok alapján, a belföldi utazások is növekedést mutatnak, különösen a SZÉP-kártya miatt.
Vágólapra másolva!

Maráczi Gábor, a Magyar Turizmus Zrt. marketing igazgatója az M1-nek azt nyilatkozta, több mint 9 százalékkal bővült a kereskedelmi szálláshelyeken a belföldi vendégéjszakák száma. Ez azért fontos, mert a belföldiek a külföldiekhez viszonyítva kevésbé Budapest-centrikusak, a belföldi turizmus eloszlása egyenletesebb. Ez a növekedés 300 milliárd forintos bevételt jelent a szállásadóknak.

Népszerű a SZÉP-kártya

Mint mondta, a belföldi turizmus motorja a SZÉP-kártya. Ezt a szolgáltatást egyébként egyre többen veszik igényben, az előző évihez képest 20 százalékkal nőtt a feltöltések száma: belföldön minden, turizmusra fordított forintot SZÉP-kártyával költenek el.

Egyre többen jönnek romkocsmázni

Maráczi Gábor beszélt arról is, hogy a külföldről rendkívül sok turistát vonzanak a budapesti romkocsmák, ezért ezeknek a marketingjét érdemes fejleszteni. Hozzátette: "a húszas éveikben bulizni érkező fiatalok pedig a jövő utazói, akik később a családjukkal, párjukkal fognak visszautazni."