300 milliós adócsalást tártak fel

Vágólapra másolva!
Több mint 300 millió forintos, láncolatos áfacsalást derítettek fel - közölte a NAV.
Vágólapra másolva!

Tejet, trappista sajtot, kristálycukrot és étolajat is értékesített egy magyarországi hipermarketnek egy cégláncolat, amely hamis számlázással adómentesítette a termékeket. Az adócsaló láncolatnak az élelmiszerek gyártói is tagjai volta, ugyanazon tulajdonosi körhöz tartoztak azok a társaságok, akiktől beszerezték a termékeket.

Lefoglalt teherautóval "szállítottak"

Az adóellenőrzések nyomán egyértelműen kiderült, hogy valójában nem a számlakibocsátó társaságoktól származik az áru, azok nem is végeztek valódi gazdasági tevékenységet. A látszat kedvéért a számlázási lánc tagjai például különböző raktárakat neveztek meg az árukészlet tárolási helyeként, azonban ezeken a helyeken a termékeket senki nem látta, az állítólagos beszállítókat sem ismerték.

A fiktív szállítást alátámasztó gépjárművek adatai is hiteltelennek bizonyultak, például az egyik teherautó a végig a NAV telephelyén volt, mert korábban már lefoglalta a hivatal.

Kiemelt ügy

Az élelmiszerekkel történő áfacsalás igen gyakori Magyarországon, a cselekményeket láncolatosan, a szomszédos országokban, elsősorban Szlovákiában bejegyzett cégek segítségével követik le, becslések szerint milliárdos nagysárgrendű veszteséget okozva az államnak. Mai közleményében a NAV is elismeri, a probléma súlyosságát, mint írják, a hivatal továbbra is kiemelt figyelmet fordít "a költségvetés adóbevételeire kockázatot jelentő élelmiszerek és egyéb termékek kereskedelmére".