Több a munkanélküli, mint egy éve

közmunka
Szakoly, 2013. március 8. Balla Zsolt foglalkozásegészségügyi szakorvos egy közmunkás kiskönyvébe bepecsételi az alkalmassági vizsgálat időpontját szakolyi rendelőjében 2013. március 7-én. A háromezer lakosú nyírségi település különböző pályázatokon 300 millió forintot nyert közmunkaprogramra, amelyből 8-12 hónapig tudnak foglalkoztatni háromszázhuszonöt embert az ötszáz foglalkoztatást helyettesítő támogatásra jogosult munkanélküli közül. MTI Fotó: Balázs Attila
Vágólapra másolva!
Márciusban 462 ezer álláskereső szerepelt a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat nyilvántartásában: több, mint egy hónappal, illetve egy évvel korábban. 
Vágólapra másolva!

A szolgálat korábban nyilvánosságra hozott adatai szerint idén február végén 430,7 ezren, 2014 márciusában pedig 431,5 ezren kerestek állást Magyarországon. Idén márciusban a nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 10,4 százalék, a munkavállalási korú népességhez mért relatív ráta pedig 7 százalék volt a jelentés szerint. A legalacsonyabb értékek továbbra is Győr-Moson-Sopron megyében voltak: 3,1, illetve 2,2 százalék.

Nem tudnak kezdeni a pályakezdők

A múlt hónapban 55,7 ezer pályakezdő szerepelt a nyilvántartásban, arányuk az összes álláskereső között 12,1 százalék volt. A legtöbb pályakezdőt Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékben tartották nyilván, de jelentős a Hajdú-Bihar megyében regisztrált pályakezdő álláskeresők száma is. Több mint egy éve, vagyis tartósan 102,3 ezren voltak álláskeresők március végén, arányuk az összes álláskeresőhöz viszonyítva 22,1 százalék, ami 6,4 százalékponttal alacsonyabb, mint egy évvel korábban - derül ki a jelentésből.

Pecsét került egy közmunkás kiskönyvébe Forrás: MTI/Balázs Attila

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által használt definíció szerinti 15-74 éves munkanélküliek száma a 2014. december - 2015. februári gördülő negyedévben 345,6 ezer volt, ami 7,7 százalékos, az előző évinél 0,7 százalékponttal alacsonyabb munkanélküliségi rátát eredményezett. Márciusban összesen 105,2 ezer álláskereső kérte nyilvántartásba vételét az illetékes kirendeltségen, 4,4 százalékuk első alkalommal regisztrált.

Budapestre, Szabolcsba kell menni

A foglalkoztatók összesen 195,7 ezer üres álláshelyet jelentettek be a múlt hónapban, amelynek 91,5 százalékához igényeltek támogatást. Budapesten, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében jelentették be az állások 42,3 százalékát. Az újonnan bejelentett támogatott álláshelyek száma 179 ezer volt, amelyből 177,8 ezer a közfoglalkoztatás valamely eszközét takarta.

Márciusban az újonnan bejelentett nem támogatott álláshelyek száma 16,7 ezer volt, ami az összes álláshely 8,5 százaléka. A nem támogatott állások elsősorban az egyszerű ipari, a bolti eladó, a mechanikaigép-összeszerelő, a szolgáltatási, szállítási és egyéb termékösszeszerelő, pultfeltöltő, árufeltöltő foglalkozásokra vonatkoztak. Összességében idén márciusban 244,8 ezer álláslehetőség állt rendelkezésre, ebből a zárónapon 114,3 ezer maradt betöltetlen.

A múlt hónapban a foglalkoztatók 905 munkavállalót érintően jelentettek be csoportos létszámcsökkentési döntést a foglalkoztatási szolgálathoz, elsősorban Pest megyében és a fővárosban.