Nemsokára a NAV is tudja majd, ha külföldön rejtegeti a pénzét

RELIGION ECONOMY SILVER BANK MONEY ONLYWORLD MIDDLE EAST ISRAEL JERUSALEM EURO BOB DEWEL DOLLÁR CURRENCY EUROS SQUARE FORMAT
pénzváltó
Vágólapra másolva!
Jövőre már nem lesz könnyű külföldi számlán rejtegetni a pénzünket. A bankok januártól elkezdik gyűjteni az ügyfeleik adatait, hogy 2017-ben elküldhessék az illetékes adóhatóságoknak. Ha tehát van külföldön pénzünk, arról nemsokára valószínűleg a NAV is tudni fog.
Vágólapra másolva!

Ma már a világ legegyszerűbb dolga külföldön befektetni a pénzünket, gyakorlatilag egy gombnyomással elintézhető. Eddig az adóhatóság csak nyomozás során, kérésre juthatott számlaadatokhoz, de volt olyan állam, amelyik még ilyenkor is banktitokra hivatkozva megtagadta az információátadást. Ez közel 100 államban változik meg. Olyannyira, hogy

önként és automatikusan küldik majd a nemzetileg illetékes adóhatóságoknak az ügyfeleik adatait.

Nehéz lesz olyan helyet találni, ahonnan nem jelentenek Forrás: AFP/Jewel Samad

Már most érdemes eldugni a pénzt más helyre

Azokban az országokban, ahol első körben vállalták a kötelezettség teljesítését (a 100 aláíró közül 56-ban, köztük a legtöbb európai államban is), már jövőre elkezdik gyűjteni külföldi illetőségű ügyfeleik adatait a bankok, biztosítótársaságok, befektetési alapok és más pénzügyi szervezetek.

KAPCSOLÓDÓ DokumentumEzek az országok jelentenek majdhttp://www.oecd.org/tax/transparency/AEOI-commitments.pdf

Ezeket az információkat elsőként 2017-ben küldik el a nemzeti adóhatóságoknak.

Az egyezményt aláíró országokban nyitott számlákról és az ott tartott összegről is tudni fognak a nemzeti adóhatóságok.

Az automatikus adatcsere tehát két fázisból áll. Az első évben még csak adatot gyűjtenek a bankok és más pénzügyi vállalkozások, majd az azt követő évben az addig gyűjtött információkat egyben elküldik a megfelelő adóhatóságoknak.

Magánszemélyek esetén nincs kivételezés,

az egyezményt aláíró országokban tartott összes magyar számlájának adatát meg fogja kapni a a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (a NAV).

Simon Gábor osztrák bankszámlájáról is adatokat kaphat majd a NAV, ahogy mindenki máséról is Fotó: Tuba Zoltán - Origo

Az persze más kérdés, hogy mit kezd majd ezzel a feltehetőleg nagy adathalmazzal az adóhatóság.

Rejtse el jobb helyre a pénzét!

Akinek tehát van pénze külföldön, és nem szeretné, ha arról az adóhatóság tudna, annak nagyon gyorsan lépnie kell. Egyik lehetőség, hogy hazahozza a pénzt, és stabilitási megtakarítási számlára teszi, amely pont arra van, hogy az eddig eltitkolt jövedelmek hazakerüljenek.

Hazajöhetnek a pénzek? Forrás: AFP

Az eddigi adóamnesztiát biztosító törvényekben volt egy kitétel, hogy az erre a számlára került pénzek mindenképp megússzák majd a NAV-vizsgálatot. De a legújabb megújításkor ezt a részt kihagyták jogszabályból. Ezért sokan attól félhetnek, hogy az adóhatóság később adófizetési kötelezettséget állapíthat meg ezekben az esetekben is.

Nem lesz könnyű dolguk a menekülőknek

2018-tól pedig már közel száz ország pénzügyi vállalkozásai küldik majd az adatokat. Mivel klasszikus offshore paradicsomokat és más, eddig biztonságosnak hitt országokat is rávettek a megállapodás aláírására, nem nagyon van hova rejteni a pénzünket.

Elesett az adóelkerülők hátországai közül a teljesség igénye nélkül: a Brit Virgin-szigetek, Ciprus, a Kajmán-szigetek, Luxemburg.

Luxemburg is kiesik Forrás: Flickr/Dennis Jarvis

Ázsiában még körül lehet nézni, nem írta alá a megállapodást Oroszország, Hongkong, Szingapúr, Dubai sem. Sőt elég közel is találunk egy országot, ahol a közeljövőben még elrejthetjük a pénzünket: Szerbiát.

A PayPal-számla is veszélyben

A virtuális számlák, pénztárcák és más pénzügyi szolgáltatók sem kivételek – írja a Crystal Worldwide az elemzésében. Ha a pénzügyi szolgáltató olyan országban van bejegyezve, amelyik tagja az automatikus adatcseréről szóló egyezménynek, akkor jelentenie kell.

A Paypal európai központja Luxemburgban van, amely már az első körben csatlakozik az adatküldő országokhoz.

A PayPal-számlán tartott pénz sincs biztonságban Forrás: AFP/Eric Piermont

Virtuális számlát talán a legkönnyebb az Egyesült Államokban nyitni, ahol még nem világos, hogy küldenek-e adatokat a magyar hatóságnak. Az egyezmény aláírói között nem szerepelnek, de az egész rendszer az amerikaira épül.

Mivel Amerika már rég kap adatokat más országoktól, ezért nehéz elképzelni, hogy nem száll be hamarosan aktívan a csereprogramba. Az eddigi gyakorlat szerint vizsgálatkor biztosan kiadják majd a szükséges információkat.

A céges számlán sem érdemes pénzt rejtegetni

Ha valaki úgy gondolja, hogy majd egy cég neve mögött nyugodtan fialtathatja a pénzét, az nagyon téved. A vállalkozásoknál a bankoknak sok esetben a valódi tulajdonos adatait is fel kell kutatniuk. Erre akkor kötelezi őket a megállapodás, ha a céges számlán 250 ezer dollárnál több pénz van (72,5 millió forint), és az oda érkező bevétel nagy része csak kamatjövedelem.