Így lehet biozöldség a konyhánkban akármikor

kertészet mezőgazdaság zöldség kertészet mezőgazdaság zöldség Padlizsán
A közösségi gazdálkodással mindenki nyer: egészségesen étkezünk, támogatjuk a kistermelőket, kíméljük a környezetet
Vágólapra másolva!
Magyarországon már több mint 15 közösségi gazdaság működik, és egyre több gazdálkodó vág bele az új formába. A Tudatos Vásárlók Egyesülete október 10-én képzéssorozatot indít, hogy így segítse a közösségi kezdeményezések elterjedését.
Vágólapra másolva!

Mi a közösségi gazdálkodás?

A gazdálkodók és vásárlók közössége, olyan összefogás, amelynek a fenntartható fogyasztás az alapgondolata. A termelők biztos megélhetést, a fogyasztók pedig jó minőségű élelmiszert nyernek. A termesztés környezetkímélő technológiával folyik, így a fogyasztók jó minőségű, egészséges, helyben termett élelmiszerhez jutnak. Az élelmiszerellátó rendszerek támogatják a helyi kisközösségek kialakulását, erősítik a kis gazdaságokat és segítik a vidéki térség fennmaradását.

A közösségi mezőgazdaság egy gazdából vagy gazdacsoportból és egy vásárlói körből áll, akik elkötelezik magukat a kölcsönös együttműködés mellett. A vásárlók vállalják, hogy előre meghatározott áron egy egész szezonban vagy évben a gazdaság termékeit veszik, a gazdálkodók pedig ebben az időszakban a legjobb tudásuk szerint termelnek a közösségnek.

A tagok nem árat, hanem átalányt fizetnek a terményekért. A gazdálkodó az év elején kiszámolja az összes termelési költségét. Ezt az összeget állják közösen a vásárlótagok, és cserébe minden héten megkapják azt, amire a gazdaság terméséből igényt tartanak – általában minősített biotermékeket.

A közösségi gazdálkodással mindenki nyer: egészségesen étkezünk, támogatjuk a kistermelőket, kíméljük a környezetet Forrás: www.polyakattila.hu/Polyak Attila

Perényi Zsófia, a Tudatos Vásárlók Egyesülete munkatársa szerint a rendszer kiépítése nem megy egyik napról a másikra, a közösségszervezéshez nagyon sok vállalkozási ismeretre van szükség. „A közösségi gazdának sokat kell kommunikálnia a köré szerveződő vásárlókkal, készen kell állnia a közösségi problémák megoldására – mondja. – Ezekre a témákra építettük a képzéssorozatunkat. Kifejezetten gyakorlati tudást szeretnénk átadni a kistermelőknek és azoknak a fogyasztóknak, akik szeretnének részesei lenni ezeknek a kezdeményezéseknek, sőt aktív szervezőszerepet vállalnak a működtetésükben.”

Aki szeretné megismerni a közösségi mezőgazdálkodás alapjait és elméleti hátterét, ezen a linken talál információt és tud jelentkezni. A képzés második alkalmát novemberben rendezik, erre már az induló közösségek tagjait várják.