Változik a szemétszállítás

kukásautó szemétszállító autó
A Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. kukásautói az óbudai telepet hagyják el a hajnali órákban.
Vágólapra másolva!
Változnak a szemétszállítás szabályai. A hulladékot elszállító közszolgáltatónak legalább két különböző méretű gyűjtőedényt kell felajánlania az ingatlant használók részére, akik ebből a képződő hulladék mennyisége szerint választhatnak.
Vágólapra másolva!

A januártól hatályos jogszabály előírja azt is, hogy a szolgáltatónak - a vegyes hulladék mellett - a háztól kell elszállítania a műanyag-, a fém- és a papír hulladékot is. A műanyag flakonokat laposan - lehetőség szerint kupak nélkül -, az újságpapír hulladékot pedig kötegelve kell a gyűjtőedényben elhelyezni.

Kötegelni kell a papírt

A kartonpapírból készült nagyméretű doboz nem helyezhető el a kukában, azt laposra hajtogatva és kötegelve kell a közszolgáltatónak átadni.

A zöldhulladékot vagy az erre rendszeresített gyűjtőedényben, vagy pedig zsákban kell gyűjteni. A jövő év - tehát 2016 - első napjától a zsák csak lebomló anyagból készülhet.

Változik a szemétszállítás szabályozása Forrás: MTI/Máthé Zoltán

Fenyőt a kupacba

Ha a december 25-e és január 31-e között képződött fenyőfa hulladék gyűjtőedényben nem helyezhető el, akkor azt hulladékgyűjtő udvarba vagy pedig a közösségi komposztálás céljára fenntartott gyűjtőhelyre kell vinni. A társasházakban a fenyőfa hulladékot - a közszolgáltató által történő elszállításig - egy helyen kell gyűjteni.

Vízkereszt után egyre több a kidobott fenyőfa Forrás: Life.hu

Július 1-jétől a magánszemélyek által lakott ingatlanoknál az egyik felajánlott gyűjtőedény - kuka-edény - legfeljebb 80 literes lehet. Aki egyedül használ egy ingatlant, annak elegendő a legfeljebb 60 literes kuka is, feltéve, hogy a helyi önkormányzat igazolja: az illető egyedül és életvitelszerűen használja az ingatlant.