Megvan, mire spórolnak a kisgyerekek

Exmoor póni, vadlóhoz hasonlító póni, visszatelepítés, Csehország
Régészeti jelenetek azt bizonyítják, Közép-Európában a neolitikum időszakáig (Kr. e. 4700-3700) jelen volt a vadló (Equus ferus). A fotón egy Exmoor póni
Vágólapra másolva!
Napjainkban az általános iskolás gyerekek az állatok, egy utazás vagy műszaki eszközök miatt takarékoskodnak a legszívesebben. Ezt mutatja az „Ez a vágyam, erre gyűjtök" országos takarékszövetkezeti rajzpályázatra beküldött, közel 5000 rajz és festmény elemzése.
Vágólapra másolva!

Közel 5000 rajz és festmény érkezett a takarékszövetkezetek Ez a vágyam, erre gyűjtök című rajzpályázatára. Ezek elemzéséből kiderült, mire gyűjtenek a legkisebbek, tájékoztat közleményében a Takarékbank.

A legtöbben lovat akarnak

A rajzpályázatra beérkezett alkotások 20 százalékán az általános iskolások első számú gyűjtési célként állatokat (ló, kutya, cica, halak) ábrázoltak legszívesebben.

A 7 és 15 év közötti gyerekek 14,3 százaléka második legvonzóbb célként utazást rajzolt vagy festett le.

Sok beküldött mű témáját szolgáltatták a trendnek megfelelően már ebben a korosztályban is (14,1 százalék) különféle műszaki eszközök, így a telefonok, laptopok, tabletek. A kívánságok sora a nem műszaki játékok, ruhák, cipők, vásárlás kategóriával folytatódik (8 százalék), hajszállal megelőzve a sporteszközöket (7,9 százalék), a járműveket (7,5 százalék).

Sokan akarnak házat

Váratlanul sokan (7,2 százalék) választották rajzukhoz az otthonteremtés (ház, otthon, ingatlan és bútor) témát, míg a karrier, jövő, siker fogalomkört a pályázók 2,5 százaléka, a karitatív célokat 0,4 százalék dolgozta fel. Elgondolkodtató, hogy közel minden ötödik ifjú alkotó, egyéb, a fenti kategóriákba be nem sorolható apróságokra - például édességre, filctollakra, vagy jogosítványra - vagy olyan elvont fogalmak megvalósítására spórolna, mint a család egyesítése, a boldogság, vagy a játék a barátokkal.

A legtöbb gyerek állatra, például lóra gyűjt Forrás: Ceská krajina

A kisebbek és a lányok lelkesebbek

A Takarékbank elemzéséből kiderül, hogy a pályázók kétharmada a fiatalabb korosztályt képviselte és a lányok is hasonló arányban többen voltak a fiúknál. Így az általuk megjelenített kívánságok erőteljesebben befolyásolták az összesített átlagot. Ugyanakkor az elemzés a rajzokat korcsoport és nem szerinti bontásban is vizsgálta és kimutatta, hogy az életkor növekedésével, illetve nemek szerint is változnak a gyűjtési célok.

A nagyobbak már inkább utaznának

A rajzok tanúsága szerint a 7-10 évesek közül mintegy 22 százalék rak félre állatok vásárlására, tartására, majd a ranglistáján a műszaki eszközök (14,2 százalék), és az utazások (11,7 százalék) következnek.

A 11 és 15 év közötti alkotók 19,8 százalékánál viszont az utazások a legnépszerűbbek, az állatok (15,3 százalék) és műszaki eszközök előtt.

Érdekes jelenség, hogy a fiatalabbak körében a műszaki eszközök, a sporteszközök és az ingatlanok is előkelőbb helyezést értek el a gyűjtési célok toplistáján, mint a 11-15 éves korosztályban.

A fiúknak kocsi és kütyü kell

A lányok elsősorban állatokra (26,6 százalék) gyűjtenek, de az utazás (17 százalék) és a műszaki eszközök (13,6 százalék) is kedvelt takarékoskodási céljuk.

A fiúk 15,8 százaléka általában járműre gyűjt, de közel ugyanennyi (15 százalék) közülük műszaki eszközökre vágyik,

az utazást pedig 9,7 százalékuk választotta pályaműve témájául. A fiúkhoz képest csak hatodannyi lány ábrázolt járműveket, de a nem műszaki játékok, ruhák, cipők és a vásárlás csaknem kétszer gyakrabban áll a lányok alkotásainak középpontjában, mint a fiúkéinak.