Biztosan megvan már az új magyar világsiker

Somlai-Fischer, Prezi
Somlai-Fischer Ádám a Budapest Brain Baron
Vágólapra másolva!
A három világhírű magyar startup inkább öt, a versenyhelyezést nem szabad összetéveszteni a piaci sikerrel, a munkahelyeket pedig a pici cégek teremtik, nem a nagyvállalatok. Somlai-Fischer Ádám a Brain Bar Budapesten tartott előadása után mesélt az Üzletrésznek.
Vágólapra másolva!

Miben kell még fejlődnie a magyar startupkultúra gondolkodásmódjának?

San Francisco lakóinak 40 százaléka bevándorló, a világ minden tájáról. A top 25 szilícium-völgyi IT-cég zömét első- vagy másodgenerációs bevándorlók alapították. Akik nagyon szeretnének alkotni valamit, odaköltöznek, majd egymástól tanulnak, egymást inspirálják és húzzák előre. Tehát globális közösségek hoznak létre globális termékeket és értékeket. Tény, hogy Amerikában mindenki úgy hiszi, ha rengeteget dolgozik, sikeres lesz, és ez nagyon hiányzik itthon. Nagyon lehúz minket az instabil múltunk, a bizalmatlanság, es persze a korrupció. Amikor azt látjuk, hogy valaki attól lesz sikeres, mert valakinek rokona, ismerőse. Ha még ráadásul fiatal és okos is, inkább letesz a vállalkozásról, hiszen itt úgysem a saját tudásán múlik majd a siker. Talán a mi példáinknak azért van értelmük, mert megmutatják, hogy bárhonnan jön is az ember, lehetséges rengeteg munkával globális sikert elérni. Ha tehát azt kérdezi valaki, mit lehetne tenni itthon, egyszerű: ide kell hívni sok érdekes embert szerte a világból, vállalkozzanak nálunk. Színesítsék, gazdagítsák a kultúránkat, legyünk együtt sikeresebbek.

Somlai-Fischer Ádám a Brain Bar Budapesten Forrás: Design Terminál

Ne irányíts, támogass

Álmodjunk nagyban – ez az uralkodó világkép San Franciscóban, kezdte prezis prezentációját a Prezi egyik alapítója a Design Terminal „a magyar TED"-nek szánt rendezvényén, a Brain Bar Budapesten. A Preziből semmi nem lett volna, ha csak Magyarországban gondolkozik, mondta Somlai-Fischer.

Véleménye szerint a hosszú távú bizonytalanságból bizalmatlanság ered, a bizalmat azonban a kemény munka is építi. A bizalom pedig kiveszi a politikumot a rendszerből, semmi más nem marad, mint hivatás és elhivatottság, tehetség és eredmények. Való igaz, hogy a Google a munkaidő 20 százalékában megengedi a saját dolgozóinak a pihenést, hallottunk a csúszdákról, de ebben a szemlélet, a munkakultúra a lényeg. Mivel aki ott dolgozik, mind imádja a munkahelyét, munkaórákat is szükségtelen megállapítani. Irányítás és ellenőrzés helyett támogatásban van részük.

Honnan lehet tudni, hogy egy innovatív ötlet igazán fontos és innovatív lesz-e?

Szerintem ez elég egyszerű. Ha sokan használják, szeretik, es ez a szám növekszik, esetleg még fizetnek is érte, akkor minden rendben van. Egész Európában rengeteg intézmény segít kezdő startupoknak. Ez jó, de nem szabad összetéveszteni egy startup verseny eredményét a valódi piaci visszajelzéssel. Az a kérdés, értéket teremt-e embereknek, akik majd eltartják.

Nekünk két történetünk szól erről. Az egyik, hogy pályánk elején elhatároztuk, nem fogadunk be uniós támogatást, inkább szeretnénk minél előbb tesztelni a piacon, életképes-e az ötletünk. Mi ugyanis a saját életünket sem akartuk volna olyan termékre pazarolni, amely aztán nem kell senkinek. A másik példa, hogy amikor még kicsik voltunk, úgy keltettük fel befektetők figyelmét, hogy a felhasználóink beszéltek rólunk, írtak a Twitteren, lelkesen mesélték egymásnak, mennyire szeretik a Prezit. Ha tehát ha bárkinek kétsége van, nézze meg, van-e sok és egyre több lelkes felhasználója annak a startupnak.

Nem az a baj, ha hibázol, hanem ha meg sem próbálod

A Prezinél a vállalati kultúra része, hogy senki nem vádol senkit, mesélte Somlai-Fischer Ádám. Aki elront vagy tönkre tesz valamit, egyszerűen megfogalmazza: én ezt a dolgot eltörtem, viszont ezt és ezt tanultam belőle. Ez a felnőtt gondolkodásmód. A Prezi-alapító kimondta, újra meg újra kudarcot vallani nem szégyen, hanem egyenesen szükségszerű: „Ha nem buksz bele, gyanús, hogy meg sem próbáltad." Amint az is a kultúra része, hogy a Prezinél hisznek az egyén növekedésében. Minél okosabbak vagyunk, annál nagyobb az esélyünk a sikerre, véli Somlai-Fischer. Ezért fektetnek olyan nagy hangsúlyt az oktatásra. A diverzitás erejét pedig elég hamar megtapasztalták: a Prezi munkavállalói összesen 27 országból érkeztek, sokan kimondottan a cég kedvéért emigráltak Magyarországra. A diverzitást annyira fontosnak tartják, hogy a másság mellett is kiállnak.

Mi kell ahhoz, hogy egy magyar startupnak igazán hatása legyen a gazdaságra?

Ha megnő, munkahelyet teremt, adózik, és ha a növekedését nem is tartja titokban, arra inspirál másokat, hogy vállalkozzanak. Mi ezért hoztuk létre a Bridge Budapestet, nagyon fontosnak tartottuk, hogy láthatóvá tegyük a jó példákat. Az egyik kedvenc történetem, amikor egy régi barátunk megvette karácsonyra a szüleinek Veiszer Alinda Bridge generáció című könyvét, hogy megnyugodjanak: már tudja, mihez kezd, ő is vállalkozni fog. Nagyon nevettek a szülők, amikor átadta az ajándékot, ők ugyanezt a könyvet vették meg neki, hogy vállalkozzon bátran.

A Budapest Brain Bar közönsége Forrás: Design Terminál

Fel tudják borítani a mikrovállalkozások és startupok a gazdaság jelenlegi szerkezetét?

Szerte a világon átalakulóban vannak a régi nagy struktúrák azáltal, hogy a technológiai írástudás előnye a kis fiatal cégeknél van. És mivel a legtöbb munkahelyet a közhiedelem ellenére nem a nagy és régi cégek, hanem a kicsik és újak hozzák létre. Ezzel minden ország nagyon jól jár.

Valamit biztosan visznek magukkal

San Francisco polgármestere kifejezetten büszke arra, hogy a város lakosságának 40 százaléka külföldi, folytatta világhírű magyar startupperünk. Ezek az emberek azért költöznek a városba, mert létre akarnak hozni valamit, és ehhez magukkal viszik a kultúrájukat is. Őket, a Prezit a polgármester személyesen hívta meg 2009-ben, hadd éljenek a város millió szakmai lehetőségével, hadd növekedjenek a világ leginkább startuptámogató környezetében. Somlai-Fischer Ádám szerint ez körülbelül olyan, mintha Tarlós István Budapestre invitálna egy pici, még névtelen vállalkozást Peruból.

„Talán ez lesz a negyedik világhírű magyar startup” – Dunát lehet rekeszteni azokkal a cégekkel, akiknél ez felvetődik. Mit kell tudnia egy magyar startupnak ahhoz, hogy tényleg az egész világ megismerje?

Hát eleve a LogMeIn, Ustream, NNG, Prezi már négy, és szerintem a Graphisoft is startupként indult. Bennük valóban az a közös, hogy a világpiacon lettek sikeresek, és olyasmit csináltak, amit senki más a világon. Úgy látom, vannak ígéretes kisebb cégek, az internetes piac is egyre nagyobb, egyre több területen lehet újat létrehozni. Feltehetőleg sok izgalmas, inspiráló történet születik majd még Magyarországon. A legújabb világsiker pedig biztosan megvan már, csak még nem tudjuk, melyik az.

Mit látnak az amerikai kollégák a Preziben?

A prezis prezentáció utolsó képe egy rögtönzött felmérés. Az alapítók feltették a kérdést az Egyesült Államokból érkező csapattagoknak, miért szeretnek náluk dolgozni. Íme néhány válasz.

Teljesen transzparens a döntéshozatal. A vezetők értékelik a kozmetikázatlan, őszinte visszajelzést. A magyarok szerények, alázatosak, és erre nagyon sokan rezonálnak a világban. A Preziben nincsenek szabályok, részben mert Magyarországon a szabályok egyébként sem működnek. Küldetéstudattal dolgoznak. És végül Somlai-Fischer személyes kedvence: a magyar társadalomban az a jó, hogy egyszerre kollektivista és individualista, ezt pedig a Prezi – mint termék – alapszerkezete egy az egyben visszaadja: a lineáris ppt-t felváltó prezentációs formában minden különálló ötlet egyéni, de ahogy Prezivé rendeződnek, ahogy egymáshoz viszonyulnak, az már kollektívum és csapat.

Ahelyett tehát, hogy frusztrált kicsi alakként felfelé tekintgetnénk a nagy döntéshozókra, zárta az előadást Somlai-Fischer, egyenrangú félként szólítsuk meg a piacot, nézzünk a szemébe. Így beszélgetésben lesz részünk, az pedig nagyszerűvé és élvezetessé teszi az üzletelést.

És persze hívjuk meg azt a perui céget.