Ismeretlen eredetű élelmiszert fogott a NAV

Vágólapra másolva!
És műanyag dobozokat.
Vágólapra másolva!

Ötmillió forint értékű, az ekáerben nem nyilvántartott szállítmány nyomán egy raktárnyi ismeretlen eredetű élelmiszert és műanyag dobozokat találtak a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) munkatársai Hegyeshalomnál, közölte Kovács Mária, a NAV Nyugat-dunántúli Regionális Adó Főigazgatóságának sajtószóvivője.

Nem ismerte az áru tulajdonosát

Az ellenőrök egy hegyeshalmi raktár parkolójában ellenőriztek egy szlovák rendszámú kamiont, amely műanyag ételdobozokat szállított. A sofőr a rakományról nem tudott okmányokat bemutatni és nem ismerte az áru tulajdonosát sem. A raktárt bérlő cég ügyvezetője és az egyik bizonylaton szereplő kft. ügyvezetője azt mondta a pénzügyőröknek, hogy a kamion árukészlete a bérlő cég tulajdona. A mintegy hét tonnás rakományhoz az ekáer-számot csak az intézkedés hatására kérte meg a társaság.

Milliós bírságot szabhat ki

Emellett az ellenőrök a raktárban sok műanyag és papír ételdobozt, valamint csomagolt élelmiszereket (gyömbért, szószokat, pácolt retket) találtak, amelyeket ismeretlen eredetük miatt zár alá vettek. A NAV több millió forint bírságot is kiszabhat.