Az adóhivatal minden kétséget kizáróan megállapította, hogy minden a legnagyobb rendben van, a meghallgatás lehetőségével nem kíván élni - ezt írta Vida Ildikó NAV-elnök a a parlament költségvetési bizottságának megküldött levelében Burány Sándor (MSZP) bizottsági elnök tájékoztatása szerint.
Vida Ildikót a NAV belső vizsgálatáról és annak eredményeiről kívánta meghallgatni a bizottság. A meghallgatást Schmuck Erzsébet (LMP), Szelényi Zsuzsanna (független), Hegedűs Lórántné (Jobbik) és Burány Sándor (MSZP) kezdeményezte.
Érkezett egy másik levél is a kormánytöbbségtől a bizottsághoz, amely arról tájékoztatta a testületet, törölni kívánják a NAV-elnök meghallgatására vonatkozó napirendi pontot, amit a bizottság elfogadott.
Költségvetési szempontból a meghallgatásnak nincs relevanciája, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) tud tájékoztatást adni a felelősségi körébe tartozó tevékenységekről. Ez elsősorban politikai jellegű ügy, a költségvetési bizottság pedig elsősorban szakmai jellegű beszámolókat, törvényjavaslatokat szokott meghallgatni, mondta Szűcs Lajos (Fidesz), a bizottság alelnöke.
Az LMP már több alkalommal kezdeményezte vizsgálóbizottság létrehozását, emlékeztetett Schmuck Erzsébet, a bizottság másik alelnöke, mert szükség volna egy sokkal mélyebb, alaposabb ellenőrzésre. Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) is több mint 60 problémát feltárt. Ha több mint 1500 milliárd forint hiányzik az áfából, az a költségvetést érinti, és a bizottságra tartozik, mondta.