Miért megy Szijjártó Péter Moszkvába?

Vágólapra másolva!
Az LMP úgy tudja, az energetikai miniszterrel találkozik.
Vágólapra másolva!

Az LMP szeretné, ha Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter nyilvánosságra hozná következő moszkvai útjának célját, mondta Szél Bernadett, az ellenzéki párt társelnöke. Az LMP információi szerint a magyar miniszter az orosz energetikai miniszterrel találkozik majd. Ezt azért tartják veszélyesnek, mert korábban mindig egy Magyarországnak káros megállapodás született, amikor egy kormánytag "titokban Moszkvában tárgyalt".

Oroszbarát politika

Szél Bernadett szerint a kormány oroszbarát politikája "érdek- és értékalapon is vállalhatatlan", Magyarország ugyanis úgy viselkedik, mintha "Oroszország utolsó csatlósa" lenne. Az ellenzéki képviselő az orosz érdekeknek történő behódolás példájaként említette a "Déli Áramlat kritikátlan támogatását", valamint a "paksi paktumot". Az atomerőmű-bővítéssel kapcsolatban hozzátette: az LMP újabb közérdekű adatkéréssel szeretné megtudni, hogy ki és milyen adatokat titkosított a három megvalósítási szerződésben.