Vágólapra másolva!
Tovább bővült Magyarország kiskereskedelmi forgalma, idén szeptemberben már 4,5 százalékkal, az év első kilenc hónapjában 5,1 százalékkal erősödött az ágazat az egy évvel korábban mértekhez képest.
Vágólapra másolva!

A kiskereskedelmi forgalom sorozatban tizenötödik hónapja bővül, ez a tartósan jó teljesítmény pedig hozzájárul ahhoz, hogy a gazdasági növekedés szerkezete kiegyensúlyozott és hosszú távon is fenntartható legyen, mondta Glattfelder Béla, a KSH legfrissebb adatait értékelve.

Ismét az élmezőnyben

A gazdaságszabályozásért felelős államtitkár szerint Magyarország a 4,5 százalékos növekedéssel ismét Európa élmezőnyében van, a hazai növekedés üteme jóval meghaladja az 1 százalékos uniós átlagot. A háztartások fogyasztásának élénkülését segítette az infláció alacsony szintje és a magas fogyasztói bizalom. Emellett a rekordszintű foglalkoztatás, a reáljövedelmek bővülése és a rezsicsökkentés is támogatta az erősödést, mondta az államtitkár.

A kiskereskedelem jobban teljesít Fotó: Tuba Zoltán [origo]

Idén szeptemberben az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes kiskereskedelemben 2,4 százalékkal, a nem élelmiszer-kereskedelemben 5,9 százalékkal, az üzemanyag-kiskereskedelemben 7,6 százalékkal emelkedett az értékesítés. A vizsgált hónapban az országos kiskereskedelmi üzlethálózat, valamint a csomagküldő és az internetes kiskereskedelem forgalma (folyó áron) 35 milliárd forinttal volt több szeptemberben, mint egy évvel korábban, írta közleményében az NGM.

A GDP-re is jó hatással lehet

Glattfelder Béla szerint a kiskereskedelmi forgalom növekedése a következő hónapokban is folytatódni fog. Az államtitkár szerint az export mellett már a belső fogyasztás is támogatja a gazdasági növekedést, ennek köszönhetően a GDP bővülése 2015-ben is kiegyensúlyozott maradhat.