1200 oldalas tanulmányban teszi helyre Horváth Andrást a NAV

Közfelháborodás Napja, Budapest, Kossuth tér, Horváth András
Vágólapra másolva!
A NAV nyilvánosságra hozta azonnali vizsgálati anyagát. Az adóhatóság szerint Horváth András korrupciós vádjai alaptalanok.
Vágólapra másolva!

Horváth András 2013 novemberében beszélt arról egy sajtótájékoztatón, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatalban tapasztalható visszásságok és az ezeket támogató kormányzati körök teszik lehetővé azt az évi több mint 1000 milliárd forintnyi áfacsalást, amit szervezett bűnözői körök követnek el Magyarországon. Az egykori NAV-dolgozó akkor feljelentést tett az ügyészségen.

Egy évig vizsgálódtak

A NAV most hozta nyilvánosságra a volt dolgozójának 2013. november 8-i sajtótájékoztatóját követő azonnali vizsgálat anyagát. A vizsgálat megállapította, hogy alaptalanul állította Horváth András, hogy a NAV nem lép fel az adócsalókkal szemben, és azt, hogy az általa feltárt adócsalások ügyében nem intézkedett a hivatal.

Horváth András 1000 milliárdos áfacsalásról beszélt Fotó: Bielik István - Origo


A sajtótájékoztató utáni azonnali vizsgálatra a NAV volt dolgozójának minden vizsgálható tényt nélkülöző állításai miatt volt szükség – írja közleményében a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.

Nincsenek bizonyítékaim

Horváth András a PestiSrácok.hu-nak azt mondta, hogy a korrupciós ügyekre nincsenek konkrét bizonyítékai, de véleménye szerint csak ez állhat egyes NAV-vizsgálatok zátonyra futásának hátterében – tette hozzá. A volt NAV-alkalmazott azt is elárulta, hogy a jövőben sem hozza nyilvánosságra zöld dossziéjának tartalmát és az állítólagos bizonyítékait, mert "a dokumentumokat nem lehet a közvélemény előtt bemutatni".

A Horváth András által említett ügyeket a NAV pontról pontra elemezte, hogy történt-e olyan visszaélés, amire Horváth András utalt.

A célzott vizsgálat mellékleteivel összesen mintegy 1200 oldal terjedelmű anyaga alátámasztja, hogy

1. Horváth András megalapozatlan kijelentéseket tett sajtótájékoztatóján, ugyanis a vizsgálat során hivatali visszaélés gyanúja nem merült fel.
2. A NAV gabonavertikumra vonatkozó ellenőrzési tapasztalatait, adatait felhasználva Horváth András téves következtetéseket vont le. Az ellenőrzések többsége ekkor még folyamatban volt, ezért valótlanul állította, hogy az adóhivatal nem látja el ezen adózói körben ellenőrzési feladatait.
3. Horváth András a gabonavertikum ellenőrzéseiről rögzített hivatali adatokban 2012. október 19. után, vezetői utasítás hiányában nem végezhetett volna semmilyen gyűjtést. Ráadásul, jogosultságaival visszaélve, csaknem 150 adózó – szja-, illeték- és egyéb – adatait kérdezte le a nyilvántartási rendszerekből.
4. Horváth András és munkatársa revizori jelentése – a rájuk bízott ellenőrzésről – csupán feltételezéseket tartalmaz, melyek nem nyertek bizonyítást.
5. Horváth András, a NAV bűnügyi szervéhez eljuttatott, újdonságokat nem tartalmazó információinak tárgyában – tőle függetlenül – már korábban büntető eljárások indultak, amelyekről a hatályos jogszabályok alapján nem kaphatott, így nem is kapott tájékoztatást.
6. A Horváth András nevén lévő ügyek áttekintése során hivatali visszaélésre utaló körülmény nem merült fel, ilyenről nem is küldött tájékoztatást vezetői, illetve a felettes szerv vezetői részére.
7. Törvényellenes lett volna annak a munkamódszernek a bevezetése, amit Horváth András dolgozott ki. Pontosan ez a munkamódszer tette volna lehetővé a kézi vezérlést a NAV-nál, mivel a koordinációs ügyintézőt közvetlen utasítási joggal ruházta volna fel.

A teljes tanulmány itt elérhető>>>>