Teljesen megújul a Széll Kálmán tér

Vágólapra másolva!
Aláírták a Széll Kálmán tér rekonstrukciójának elkezdéséhez szükséges beruházási szerződést a nyertes konzorcium képviselőivel.  Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója azt mondta, a tér teljesen megújul, és a munka alatt szem előtt tartják, hogy rendkívül kis alapterületen sok ember halad itt át nap mint nap. A projekt 5,3 milliárd forintba kerül, tavasztól lesznek forgalomkorlátozások.
Vágólapra másolva!

Vitézy Dávid a BKK vezérigazgatója a tervekről azt mondta, elbontják azt a villamos hurokvágányt, amely már nincs használatban, új zöldfelületek lesznek, fasort telepítenek, és új ügyfélközpontot építenek. A metróállomást lefedő épületet megtartják, de átépítik, a hetvenes-nyolcvanas évek "építészeti maradványai", a gyalogosforgalmat akadályozó létesítmények eltűnnek. Az összes villamosvágányt felújítják uniós forrásból, a buszvégállomást átépítik, és a Széna térről a buszok egy része átkerülhet ide - sorolta, hozzáfűzve: az akadálymentesítés fontos szempont lesz.

A BKK vezetője a forgalomkorlátozásokról elmondta: idén csak kisebb bontási munkálatok lesznek, ezek nem zavarják a forgalmat. Tavasszal hosszabb ideig tartó vágányzár lesz a 4-6-os villamos vonalán, és más villamosvonalakon is lesznek korlátozások. Közúti forgalomkorlátozások is lesznek, a térre bevezető utakon kell majd sávkorlátozásokra számítani. Az M2-es metró vonalán munkanapokon csak este és hétvégén lehetnek korlátozások, ezek is inkább nyáron várhatók majd - közölte.