Ezer amerikai cég ment el Magyarországról

dollár
Vágólapra másolva!
Norvég cégből is kevesebb van.
Vágólapra másolva!

Magyarországon 2010 óta csökken a norvég és egyesült államokbeli érdekeltséggel rendelkező hazai cégek száma, derül ki az Opten céginformációs szolgáltató adataiból. Ezek a cégek összességében még mindig ezermilliárdos árbevétellel és kétezer milliárdos saját tőkével bírnak, így fontos részei a magyar gazdaságnak.

„2010 elején még 4800 amerikai vagy norvég érdekeltségű magyar cég működött Magyarországon, ezek száma mára 3900 alá csökkent” – mondta Tóth Tamás, az Opten ügyvezetője. Az igazgató szerint a 20 százalékos visszaesés mögött az amerikai jelenlét csökkenése áll: míg a norvég érdekeltségű társaságok száma 100 körül stagnált, az amerikai tulajdonú cégek száma 4700-ról 3700-ra esett vissza.

Kevesebb foglalkoztatott

Az Opten adataiból az is kiderül, hogy az elmúlt öt évben közel 20 ezer fővel esett az amerikai érdekeltségű cégekben foglalkoztatottak száma, ami a tulajdonosváltások miatt nem feltétlenül elbocsátásokat jelent, de az amerikai befolyás mértékének csökkenését mindenképpen. Fontos azonban látni, hogy e vállalkozások számának alakulása nem követte a hazai trendeket, hiszen ugyanebben az időszakban a Magyarországon működő cégek száma emelkedett.

Megkerülhetetlenek

A napjainkban is működő amerikai és norvég érdekeltségű társaságok mindazonáltal jelenleg is megkerülhetetlenek a magyar gazdaságban: a norvég cégek 2013-ban 168 milliárd forint saját tőke mellett 183 milliárd forint árbevételt, míg az amerikai vállalatok 2267 milliárd forint saját tőke mellett 1094 milliárd forint árbevételt értek el. A 35 ezer fős alkalmazotti létszámról és az elmúlt öt évben – csak társasági adó formájában – befizetett 83 milliárd forint adóról sem szabad megfeledkezni.