Vége az „apró betűs korszaknak”

Vágólapra másolva!
A jövő héten tárgyalja a kormány a fair bankokról szóló törvényjavaslatot, amelynek célja, hogy a bankok tisztességes hitelezési gyakorlatot folytassanak, és erős fogyasztóvédelmi garanciák lépjenek életbe 2015-től.
Vágólapra másolva!

Az Igazságügyi Minisztérium közleménye szerint az törvénytervezet elfogadása esetén vége lesz az „apró betűs korszaknak”, átláthatóvá válnak a szerződési feltételek, és a törvény megtiltja, hogy a bankok jogosulatlanul emelhessék a kamatot, a díjaikat és a költségeiket.

A kormány mellett a kormánypárti frakciók is foglalkoznak a jövő héten az előterjesztéssel.

Az Igazságügyi Minisztérium értékelése szerint a jelenleg is tartó bankok kontra állam perekből eddig egyértelműen látszik, hogy „a családok állnak nyerésre”.

Miután véget érnek a másodfokú bírósági eljárások, a Kúria januárra lezárhatja a felülvizsgálati eljárásokat, és január közepétől egészen az év végéig zajlik majd a devizahitelekkel kapcsolatos elszámolás.