Mindenkinek sokba kerül az eső

áradás árvízkár családi ház ÉPÜLET FOTÓ ÁLTALÁNOS helyi lakos helyiek Lakóépület áradás árvízkár családi ház ÉPÜLET FOTÓ ÁLTALÁNOS Lakóépület Kerkaszentkirály, 2014. szeptember 15.
Helyi lakosok sétálnak a vízzel elöntött úton 2014. szeptember 15-én a Zal
Kerkaszentkirály, 2014. szeptember 15. Helyi lakosok sétálnak a vízzel elöntött úton 2014. szeptember 15-én a Zala megyei Kerkaszentkirályon, ahol a megáradt Kerka és a Mura vize elöntötte a település alacsonyabban fekvő részeit. A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság szerint a korábban vártnál magasabban, 555 centiméter körüli rekord vízállással tetőzhet éjszaka a Mura Letenyénél. MTI Fotó: Varga György
Vágólapra másolva!
A nagy biztosítókhoz több ezer bejelentés érkezik egyetlen esős hétvégén, minden nyáron milliárdokra rúg a kifizetett kártérítések összege. Egész Európában Magyarországon a legnagyobb az árvízveszély, mégis 3 millióan laknak biztosítatlan ingatlanban. Ők az államtól várják a segítséget, ha megtörténik a baj.
Vágólapra másolva!

Körülbelül ezer, esővel és viharral kapcsolatos kárbejelentés érkezett az Allianz biztosítóhoz csak szeptember második hétvégéjén, amikor napokon keresztül ömlött az eső. Az Aegon 2200 ügyfele kért kártérítést ugyanezen a héten, a biztosító 12,5 millió forintot fizetett ki. A Groupama szeptember első két hetében 3150 bejelentést kapott, összesen 260 millió forintnyi kárt okozott az időjárás a biztosító ügyfeleinek. A leggyakoribbak a felhőszakadásból és a viharból eredő károk voltak, de a villámlás is sokszor okozott problémákat.

Kitelepítés után gyorssegély

Lentiben ideiglenesen több embert ki kellett telepíteni, mert a Liponsak-patak a sok eső miatt kilépett a medréből. Az Aegon biztosító az érintett ügyfeleinek 50 ezer forintos gyorssegélyt utalt ki. "Ez az összeg nem kárelőleg, így ügyfeleink ezenfelül megkapják a teljes kártérítési összeget" - mondta Szombat Tamás, az Aegon Magyarország vezérigazgató-helyettese. Szijártóháza és Zalaszombatfa lakosságát szintén ki kellett telepíteni, a Groupama bejelentette, hogy azonnali segélyt folyósít, amelynek összege az egyedi szerződésektől függ, de jellemzően 100 ezer forint körül lesz.

A Kerka és a Mura vize elöntötte Kerkaszentkirály alacsonyabban fekvő részeit Forrás: MTI/Varga György

Nehéz nyár

2014 nyarán különösen kegyetlen volt az időjárás: az Aegon biztosító ügyfelei 2014 első félévében annyi kárt jelentettek be, mint 2012-ben egész évben. A biztosító 2014 nyarán 39 ezer bejelentést kezelt, 10 ezerrel többet, mint 2013-ban. A Groupama tájékoztatása szerint szeptember első két hetében 40 százalékkal több kárbejelentés érkezett hozzájuk az ilyenkor megszokottnál.

A legdrágább évszak

Nemcsak a szívünknek drága a nyár, de a pénztárcánknak is. A legtöbb kárbejelentést ebben az évszakban teszik az ügyfelek. A nagyobb biztosítók jellemzően egymilliárd feletti összeget fizetnek ki pár hónap alatt az időjárás okozta károk megtérítésére. Az Allianz és az Aegon 2014 augusztusára már elérte az egymilliárdot; a Groupama augusztus végére a 3 milliárdot, csak abban a hónapban 580 millió kiadásuk volt; július végén a Generali egy hét alatt 200 millió forintot fizetett ügyfeleinek.

A biztosító fizet

A viharkár a lakásbiztosítások nagy részében az alapkockázat része, a biztosítók általában a teljes összeget megtérítik. Az esetek elbírálása 1-2 hétig tart, de ideális helyzetben akár 1-2 nap alatt végezhetnek. Ráadásul a biztosítók az elmúlt években jellemzően rugalmasan értelmezték a szerződéseket, és olyan esetekben is fizettek, amikben nem lett volna muszáj, mert a kár közvetlen okára a biztosítás nem terjedt ki. Például amikor a kárt árvíz okozta, de az ügyfélnek csak felhőszakadásra szólt a szerződése.

Kevés a biztosítás

Van olyan, amiben Magyarország megelőzi Hollandiát: területének majdnem 23 százaléka árterület, míg Hollandiának, amit a vizek országának mondanak, csak 19 százaléka az. Hazánk ezzel Európa legveszélyeztetettebb országa. A helyzetet súlyosbítja, hogy 1,2 millió ingatlan nincs biztosítva, figyelmeztet a Biztosítás.hu; a 3 millió ember, aki biztosítatlan házban vagy lakásban él, az államtól várja a segítséget, ha megtörténik a baj. Ezek az ingatlanok ráadásul az ország legszegényebb, és árvíznek, belvíznek leginkább kitett részein vannak.

Szétázott falak

A heves esőzések és áradások után elázott falak és ingóságok, hulló vakolat, gomba és penész maradnak, az ügyfelek általában ilyen károkkal fordulnak a biztosítókhoz. Komoly károkat tud okozni a szél is, megbonthatja a tetőt, cserepeket fúj le, fákat és kéményeket dönt a házakra. A jég szétverheti a tetőt, a redőnyöket, betörheti az ablakokat, sőt leverheti a házak homlokzatát. A villámlás tüzet okozhat, és gyakran tönkreteszi az elektromos berendezéseket.

A szupercella is veszélyes Forrás: MTI/Varga György

Hogyan védekezzünk?

Érdemes figyelni az időjárás-előrejelzéseket, hogy idejében fel tudjunk készülni a viharokra. Az ajtókat, ablakokat nem szabad nyitva hagyni, ha az udvaron vagy az erkélyen mozdítható tárgyak vannak, azokat rögzíteni kell. Ha villámlás várható, akkor az elektromos készülékeket érdemes kihúzni a konnektorból. Viharok után nem árt ellenőrizni a tetőt: ha sérült, javításával elkerülhetjük a további beázást, ráadásul egy kisebb hibát könnyebb kijavítani, mint később egy nagyobbat.

Ha már megtörtént a baj

A tetőben keletkezett károkat érdemes ideiglenes fóliázással gyorsan javítani, hogy az épület ne ázzon tovább. A biztosítók azt ajánlják ügyfeleiknek, a keletkezett törmelékeket ne takarítsák el, a kárfelmérést könnyebben el tudják végezni, ha minden úgy marad, ahogy a vihar hagyta. A károkat nem árt lefényképezni, a biztosító így gyorsabban tudja lefolytatni az eljárást, az ügyfél pedig hamarabb kap pénzt.