Az eddigi leghosszabb devizahiteles tárgyalás

Vágólapra másolva!
A Fővárosi Törvényszék maratoni tárgyalás után elutasította az AXA Bank Europe SA kontra magyar állam devizahiteles perben a pénzintézet kérelmét, amelyben általános szerződéses feltételeinek tisztességességét kívánta bizonyítani.
Vágólapra másolva!

Az eddigi leghosszabb devizahiteles tárgyalás reggel fél 9 óta tartott. A bíró utalva arra, hogy a tárgyalás mintegy 11 órán keresztül zajlott, elmondta: az idő előrehaladtára tekintettel írásbeli indoklásban fejti ki részletesen a döntést megalapozó érveket. Rövid szóbeli indoklásában ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy speciális eljárásban, speciális szabályok mellett kellett döntenie a bíróságnak.

Az összes tárgyalás egy helyen, nézze meg ön is, hogy állnak a devizahiteles perek!

Kiemelte, hogy az AXA Banknak a perben tárgyalt 11 darab általános szerződéses feltétel közül egyik sem felelt meg például az átláthatóság és felmondhatóság elvének, ugyanakkor elmondta: a bíróság egyetért a felperes AXA Bankkal abban, hogy a törvényben rögzített - és a szerződés tisztességességét megalapozó - hét alapelvnek „nagyon nehéz” megfelelni.