Varga: Ősszel dől el, hogy az autóhiteleket forintosítják-e

Vágólapra másolva!
A nemzetgazdasági miniszter – saját korábbi álláspontját pontosítva – azt mondta, kétségtelen tény, hogy a Kúria jogegységi döntése a devizahitelekről kiterjed a gépjárműhitelekre is, de a döntésből nem következik automatikusan az autóshitelek forintosítása.
Vágólapra másolva!

A kormány álláspontja eddig az volt, hogy elsősorban a lakáshitelesek helyzetét kell rendezni, "de természetesen meg fogjuk vizsgálni, hogy a fogyasztói hitelek körébe tartozó devizaalapú hiteleknél ez az elszámolás, forintosítás megoldható-e" - mondta a miniszter az M1 Este című műsorában.

Jelenleg 150 ezer devizaalapú autóhitel van, az euró-, illetve svájci frank alapú, még élő autós devizahitelek összértéke 162 milliárd forint.

Varga Mihály hangsúlyozta, hogy egy lakás- és egy autóhitel között társadalmi, szociológiai szempontból nagy a különbség. Amikor valaki a fedelet veszíti el a feje fölül egy hitel miatt, akkor a kormánynak azonnal lépnie kell. Ugyanakkor elismerte, hogy Lázár János miniszter erre vonatkozó felvetése is teljesen jogos, hiszen az elmúlt hónapokban több olyan élethelyzet alakult ki, amikor a fedél került veszélybe egy autóshitel miatt.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Blikknek úgy nyilatkozott, hogy a Kúria kimondta, a bankok szerződései tisztességtelenek, így az autóhiteleseket éppen úgy meg kell menteni, mint az ingatlanhiteleseket. Lázár János hangsúlyozta: a kormány szándékában áll a devizahiteleseket mentő újabb ütem megvalósítása is, a forintosítás.