Az MNB kezébe kerül az átutalási rendszer

Vágólapra másolva!
A jegybank a héten megvásárolja a Giro Zrt.-t a tulajdonosaitól. Az átutalásokat végző cég eddig a hazai bankok kezében volt, az MNB azonban 9,5 milliárdért megvásárolja a társaságot.
Vágólapra másolva!

Az MNB vételi ajánlatot tett a rajta kívül jelenleg 21 bank tulajdonában álló, lakossági és vállalati átutalásokat, valamint beszedéseket lebonyolító, monopolhelyzetű pénzügyi szolgáltató GIRO Zrt. nagytulajdonosi körének, melyet a nagytulajdonosok elfogadtak - jelentette be a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a honlapján.

A nagytulajdonosok a bankokat jelentik: a három legnagyobb tulajdonosa eddig az MKB, a K&H és az OTP volt. A jegybank az adásvétel lebonyolítása után, még ezen a héten megszerzi a társaság 78,12 százalékos részvénycsomagját, amivel a saját korábbi 8,09 százalékos részesedésével együtt a részvények 86,21 százalékát fogja birtokolni.

Az MNB ezt követően a nagytulajdonosok számára felkínált áron vételi ajánlatot fog tenni a GIRO Zrt. kistulajdonosai részére is, mivel az a célja, hogy a társaság 100 százalékos tulajdonosa legyen - írta közleményében a jegybank.

A közlemény szerint az MNB a részvényekre egy független könyvvizsgálócég által elvégzett vagyonértékelés alapján tett ajánlatot, a társaság összes jelenleg banki tulajdonban lévő részvényeinek megvásárlása 9,5 milliárd forintba kerül. A GIRO Zrt. évente 300 millió fizetési megbízást számol el, 2013-as árbevétele közel 6 milliárd forint volt, adózás előtti eredménye pedig meghaladta az 1,7 milliárd forintot.