Kevesen fizettek, ezért beszállt a NAV

Vágólapra másolva!
Az elmaradt kamarai tagdíjak miatt behajtások tízezrei kezdődtek meg, eddig több mint 30 ezer, és a továbbiakban is több tízezer vállalkozásnál kopogtat az adóhatóság ez ügyben.
Vágólapra másolva!

Kis Péter András, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal szóvivője elmondta,hogy tavaly mintegy 3 ezer, az idén október végéig 31 ezer behajtás kezdődött az elmaradt tagdíjak miatt, a kamrák kezdeményezésére.
Az eljárások nyomán a köztestületekhez mintegy 110 millió forint került. Valamivel több mint 13 ezer eljárás még zajlik mintegy 144 millió forintnyi hozzájárulás behajtása ügyében.

A teljes cikket itt találja: Mno.hu.