Magyar többségű bankszektorral 2008-ban csődbe mentünk volna

Bod Péter Ákos - interjú

Az iparosítás helyett érdemesebb lenne a szolgáltatószektort erősíteni, ott a bérek is háromszor magasabbak. A nonprofit közműellátással kapcsolatban pedig több félelme is van Bod Péter Ákosnak, a Corvinus Egyetem tanszékvezetőjének. Szerinte ahol nem tartják szem előtt a profitot, ott nem figyelnek a költségekre se, megjelenhet a pazarlás és a trehányság.

A kormányfő szerint egy közepes gimnáziumi teljesítmény nem versenyképes egy jó szakmával. Ön mit ajánlana egy 14 évesnek, hova menjen tanulni, gimnáziumba vagy szakmunkásképzőbe?

Politikusi állásfoglalást, mivel nem vagyok politikus, elvből nem kommentálok. Az ön kérdésével kapcsolatban azonban azokra a statisztikákra utalnék, amelyek szerint magasabb képzettséggel sokkal jobbak a kereseti esélyek. Én senkit nem fogok lebeszélni arról, hogy továbbtanuljon. De zsákutcás képzésbe én sem küldeném a gyerekeimet. Olyan pályára kell irányítani a fiatalokat, ahol van következő lépés.

A kormány szándéka is az, hogy ne kerüljenek zsákutcába, ezért terelnék őket erőteljesen. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara például közvetlen beleszólást szeretne kapni ezen a területen.

Abban nem hiszek, hogy előre meg lehet tervezni, hogy milyen szakmákra lesz szükség a következő évtizedekben. A családokat sem kell lebecsülni, nem ok nélkül választanak pályát a gyerekeiknek. Persze mondják, hogy túl sok a szociológus, de szerintem egy angolul jól tudó szociológus is kiválóan el tud helyezkedni itthon, például a pénzügyiszolgáltató-szektorban.

Vannak félelmeim az oktatási rendszert illetően Fotó: Polyak Attila - Origo

Egy szakmunkás is tudhat angolul.

Ha egy szakmunkás tud angolul, akkor semmi probléma nincsen. De nekem vannak félelmeim az oktatási rendszert illetően. Kormányzati tényezőktől, kamarai vezetőktől gyakran hallom, hogy gyakorlatias képzésben részesített szakmunkásra van most szükség. Valóban tapasztalni hiányt jó szakemberekben itthon, tényleg több kellene belőlük. De nem egyszerűen olyanokból, akik fúrnak-faragnak, és olajos a könyökük, hanem akik a szakmai alapokon túl képesek elolvasni egy felhasználói kézikönyvet angolul vagy németül.

Ha iparosításról beszélünk, akkor is ilyen szakemberekre van szükség?

Ma valóban sok szó esik az újraiparosításról, különösen annak ismeretében, hogy Európa déli felén az utóbbi időkre tényleg elsorvadt az ipar. Nálunk azonban nem ez a helyzet; ipari termelési és kiviteli adataink impozánsak. Ezért mondhatom azt, hogy ugyan nagyon örülök egy idetelepülő autógumigyárnak, amely ezer főt foglalkoztat, de még jobban örülnék egy 1000 főt foglalkoztató üzleti szolgáltató központnak, ahol jól képzett magyar IT-, HR-szakembereket, mérnököket, pénzügyeseket és jogászokat alkalmaznak. Hozzáteszem, háromszor akkora bérrel, mint az előző gyár esetén. A modern iparfogalomban az üzleti szolgáltatás is beleérthető, és az ilyen üzleti tevékenységből fakadó helyi, állami és magánbevétel is sokkal nagyobb lehetne, mint egy nem túl igényes ipari befektetésé.

Kézenfekvő dolgokra van szükség Fotó: Polyak Attila - Origo

Mit kellene csinálni, hogy ne gumigyárak, hanem ilyen szolgáltató központok jöjjenek ide? Azon túl persze, hogy az oktatásból angolul tudó szociológusok jöjjenek ki.

Angolul tudó bárki. Úgy látom a sikeres lengyel, cseh példákon és a hazai sikereseteken, hogy csupa kézenfekvő dolgokra van szükség: jó oktatási színvonalra, megfelelő infrastruktúrára, élhető városokra, motivált emberekre. Még sok állami támogatást sem igényel ez az üzleti kultúra. Nem lehet tudni, de gyanítható, hogy a nagy szolgáltatók kevesebb támogatást kapnak a letelepedéshez, mint amit egy hasonló iparvállalat kérne. Ha engem kérdeznének, akkor nem az iparosítás fogalmára fűzném fel a gazdaságfejlesztési politikánkat, hanem a hozzáadott értékre. És ha az a pénzügyi szolgáltatásokból jön, akkor jöjjön.

Ha jól értem, akkor ön szerint is az államnak mindenképpen bele kell szólnia, hogy milyen cégek jönnek, leginkább a támogatások révén.

A nagybefektetők világszerte megkeresik a kormányzatot letelepedési döntéseik meghozatala során, és valóban, az államnak is lehet struktúrapolitikai elgondolása, sőt nem kevés támogatási forrása is. A kormányzat gazdaságfejlesztési aktivitásának értelmes mértékéről persze sokat vitatkozhatunk, de abban biztosan egyetérthetünk, hogy ha a kormány már elkölti a tőkebeáramlás serkentésére szánt pénzt, akkor költse értelmes dologra.

Jön az állami nonprofit közműszolgáltatás. Ez elég értelmes dolog?

Nem ismerem a konstrukciót, de félelmeim vannak. A nonprofittal és az állami jelzővel kapcsolatban is. Főleg az előbbivel. Aki nyereségelven működik, vagyis a profitot szem előtt tartja, az mindennapos működésében és fejlesztéseiben ügyel a költségekre. Van tapasztalatunk az ellenkezőjéről is, éltem az előző rendszerben, ahol az állami vállalatok nyereségérdekeltsége gyenge volt, főleg a nagy állami üzemek mondhatni nonprofit módon működtek. Nem is volt meg az a kontroll, ami a pazarlást, a trehányságot megakadályozta volna.

És miért gond, hogy az államé lesznek ezek a szolgáltatók?

Honnan lesz forrás a fejlesztésekre? Az a félelme az embernek, hogy az állami költségvetésből. De persze ma még nem látjuk a konstrukciót, így csak az aggályainkat tudjuk elmondani.

A közműellátás különleges ügy, technikai okok miatt nem lehet verseny Fotó: Polyak Attila - Origo

Van olyan, amit a korábbi piaci szereplők rosszabbul oldhattak meg, mint egy nagy állami rendszer?

A közműellátás különleges ügy, hiszen egy faluban csak egy gázszolgáltató van, technikai okok miatt nem lehet verseny, a fogyasztó választási esélye minimális. Így mindenhol valamilyen formában szabályozzák a magán- vagy nem magán cégek működését. Nálunk is van hatósági szabályozás a közműellátás terén. Ha tehát valaki most úgy látja, hogy az ellátás rendszere eddig nem jól működött, akkor nyilván egyszerre mond kritikát az állam és az piaci szereplők működése felett. Majd meglátjuk, hogy milyen új munkamegosztásra gondolnak a döntéshozók.

A bankszektorral is vannak gondok a kormány szerint. Nem hiteleztek eléggé a válság után. Az a cél, hogy 50 százalék felé menjen a magyar tulajdon aránya. Jó irány ez?

A kormányzat célja szerintem érthető és támogatható is, de nem mindegy, hogyan éri azt el. A pénzügyi szolgáltatás elégé kultúrafüggő. Közép-Európa speciális, mert itt történelmi okok miatt, a piacgazdaság első kialakulásakor, majd pedig a tervgazdaság csődjét követő rendszerváltozás során a banki, biztosítási tevékenységben többségbe került a külföldi tőke. Már a Monarchia idején is lehetett látni, hogy a külföldi extrém túlsúly idővel enyhül, vagyis az arányok fokozatosan módosultak a magyar tulajdon irányában. Valami hasonló trendet észlelek a mi térségünkben is, ahol egyébként ma még a legtöbb országban 60 és 90 százalék közötti a külföldi bankok aránya a hitelintézeti szektor mérlegfőösszegében. Ezért mondtam, hogy érthető és nem is ésszerűtlen a hazai arány növekedését üdvözlő politikai törekvés. Ám nem létezik kemény közgazdaságtani érv amellett, hogy pont 50 százalék lenne a jó, és a 49 már nem az. Az európai gyakorlat szerint a fejlett országokban erős ugyan a más országbeli bankok jelenléte, de azért a helyi családok, cégek zöme a saját bankokat preferálja. Ha a magyar emberek is olyan módon gondolkodnak, mint ahogy a hollandok, franciák, akkor különösebb állami intervenció nélkül is haladna a hazai részaránynövelés folyamata. Persze én évtizedes trendről beszélek, míg a politikus években, sőt gyakran hónapokban gondolkozik.

De lesznek kockázatai is, ha magyar lesz a bankszektor.

Ha magyar többségű lett volna a bankszektor 2008-ban, akkor a magyar állam praktikusan csődbe ment volna ez után. De ez csak egy ellenérv a sok pró és kontra érv vitájában.

Ha magyar többségű lett volna a bankszektor 2008-ban, az állam csődbe ment volna Fotó: Polyak Attila - Origo

Közmű-államosítás, bankszektor, nagy a kockázat, hogy egy költségesebb államunk lesz. Hogy csökkenhet itt a GDP 45 százaléka alá a kiadási oldal?

Jól látja, hogy a túlzott állami újraelosztás mérséklésének helyes, méltánylandó célja logikailag nem fér össze azzal, hogy egy sor területen államosítani akarnak. A kettő egymást üti. De a politikusok szoktak egymást kizáró célokat megfogalmazni.

De a bürokrácia költségei is csökkenhetnének. Ez versenyképesség-növekedést is jelenthetne.

Ma még nem tudjuk, hogy az újraelosztás mérséklésének meghirdetett célja milyen formát öltene. A kiadási oldali arány csökkentésének szóba kerülésekor a kormányzat rögtön hozzátette, hogy „semmilyen megszorítás sem lesz". Ez a jó hírnek hangozhat annak a fülében, aki már elszenvedett néhány állami bérbefagyasztást vagy kifizetés-visszafogást. De persze ez azt is jelentheti, hogy az állami adóbevételek aránycsökkenése sem lesz, ami rossz hír, éppen a versenyképességi viszonyaink ismeretében.