Milliárdokat nyerhetnek a cégek a feledékenységünkön

A 2012-es SZÉP kártya juttatásokat idén május végéig kell elkölteni - különben a munkáltatók visszakapják az összeget.
Vágólapra másolva!
Csaknem négymilliárd forintnyi összeg van beragadva a Széchenyi Pihenőkártyákon a 2012-ben elutalt juttatásokból. Amennyit ebből nem költenek el május végéig, azt a munkáltatók visszakapják.
Vágólapra másolva!

A SZÉP kártya szabályozása szerint az adott évben átutalt összeget a kettővel utána következő naptári év május 31-éig kell elkölteni. A 2012-es összegekre tehát idén május 31. a határidő.

Minthogy 2012 volt az az év, amikor - az üdülési csekk és számos egyéb kafetéria-juttatás megszűnésével - elkezdett nagy ütemben felfutni a SZÉP kártyákra utalt összegek aránya, elköltetlen része is jócskán maradt a munkavállalók számláján lévő pénznek.

A Nemzetgazdasági Minisztérium adatai szerint ez az összeg március végén mintegy 3,9 milliárd forintnyit tett ki. A Szállás.hu belföldi turisztikai portál gyorsan ki is számolta, hogy a SZÉP kártyával lefoglalt üdülések átlagos értéke alapján ez az összeg mintegy 200 ezer vendégéjszakára lenne elegendő.

Az adatokon nem látszik, hogy a kártyatulajdonosok nagy sietségben lennének: 2014. első két hónapjában nemcsak a vendégéjszakák száma (ami egyébként a szezonális ingadozások miatt teljesen természetes jelenség), hanem a SZÉP kártya felhasználási aránya is csökkent a szállásfoglalások során. . Míg tavaly átlagosan a szállásfoglalások 23 százalékánál váltottak be SZÉP-kártyát, addig 2014 elshő hónapjaiban alig 14-15 százalékos ez az arány.

A szabályozás szerint a határidőig fel nem használt elektronikus utalványok lejártnak minősülnek, így az azokon megmaradt összegeket már nem lehet elkölteni. Ha maradnak ilyen összegek a kártyákon, azokat a kártyakibocsátóknak vissza kell fizetniük a munkáltatók részére, akiktől a feltöltés érkezett.

Igaz, arra is volt már példa - nevezetesen az első SZÉP kártya összegek lejáratának évében -, hogy a rendelkezésre álló határidőt a bent ragadt összegek nagysága miatt meghosszabbították: így lett az eredetileg december 31-i határidőből következő év május 31-e.