Milliókért vásárolt Magyar Telekomot a vezérigazgató

Vágólapra másolva!
13  millió forint értékű Magyar Telekom részvényt vásárolt tegnap a távközlési cég vezérigazgatója, Christopher Mattheisen.
Vágólapra másolva!
  • 40 625 darab Magyar Telekom részvényt (napi forgalom 2 százaléka) vásárolt tegnap a társaság vezérigazgatója 320 forintos átlagáron. A tranzakciót követően Christopher Mattheisen tulajdonában összesen 137 471 darab Magyar Telekom részvény van.
  • Christopher Mattheisen részvényvásárlása az igazgatóság által 2011 decemberében jóváhagyott és 2012-től indított „Kiegészített Részvényvásárlási Program” keretében történt.
  • A program lényege, hogy a vezérigazgató köteles az éves bruttó prémiuma minimum 10 százalékának megfelelő összeget Magyar Telekom részvényekbe fektetni, amely önkéntesen maximum 33,3 százalékig emelhető.
  • Az így megvásárolt részvényeket 4 évig (zárolási időszak) kell tartani, amely idő alatt a részvények nem elidegeníthetőek. A fenti feltételek teljesülése esetén a 4 év elteltével a személyes befektetés során vásárolt minden egyes részvény után egy további részvényt kap a társaságtól térítésmentesen.
  • A tervek szerint a program 5 éven keresztül évente megújul, amelynek keretében ez a harmadik személyes befektetés. Az előző 2013 áprilisában volt, amiről bővebben itt olvashat.
Forrás: Investor.hu

A Magyar Telekom az Investor.hu-t is kiadó Origo Zrt. százszázalékos tulajdonosa.