Vágólapra másolva!
Kiemelten fogja ellenőrizni az Állami Számvevőszék jövőre a NAV tevékenységét, például a kiemelt ügyfelekkel kapcsolatos gyakorlatát. A NAv Horváth András volt adóellenőr színre lépése óta az áfabotrány középpontjában áll.
Vágólapra másolva!

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) 2014 első félévében egyik kiemelt témaköreként ellenőrizni fogja a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hátralékkezelési és végrehajtási tevékenységét, ezen belül a NAV kiemelt adózók körében végzett tevékenységét. Erről Domokos László ÁSZ-elnök beszélt, amikor pénteken átadta az Országgyűlésnek a 2014. első félévi ellenőrzési tervet.

Domokos szerint amúgy az elmúlt 10 évben összesen 23 számvevőszéki ellenőrzés érintette a NAV-ot, illetve a korábbi APEH-et, ezek nyilvánosan elérhetők.

A NAV kiemelt adózókkal kapcsolatos ellenőrzési gyakorlata azután került előtérbe, hogy Horváth András, volt adóellenőr kirobbantotta az áfabotrányt. A korábbi NAV-dolgozó hivatali visszaélés miatt tett feljelentést, mert szerinte az adóhivatalon belül elakadt több nagy áfacsalási vizsgálat is.

Horváth november elején állt ki a nyilvánosság elé azt állítva, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnézően áll hozzá az áfacsalások egy jelentős részéért felelős céghálózatokhoz. Részleteket nem közölt erről nyilvánosan, de feljelentést tett, amelyben állítása szerint vannak konkrétumok is. Beadványában megjelölt konkrét ügyet, amelyben szerinte súlyos adócsalás gyanújával vizsgálódtak kollégái, de felsőbb utasításra abba kellett hagyniuk az eljárást.

Az áfacsalási ügy részleteinek megismeréséért kattintson ide.