Kapós lett a kiegészítő casco

Vágólapra másolva!
Bár az autósok 75 százalékának emelkedik a jövő évre szóló kötelező biztosítási díja, a biztosítót váltók száma várhatóan jelentősen csökkenhet a tavalyi 700 ezerhez képest. A kampány első hetének adatait elemző Biztosítás.hu szerint évi 2-3 ezer forintos emelés esetében csak kevesen mozdulnak az autósok közül, vagyis beválhat a biztosítók előzetes számítása.
Vágólapra másolva!

Az idén is több millióan ellenőrizték már kötelező biztosítási díjaikat az internetes portálokon a kampány első hetében. A tavalyival szinte hajszálra megegyező érdeklődés közepette azonban csak az autósok mintegy egynegyede talált magának olcsóbb díjat, a többség pedig díjemelkedéssel szembesülhetett. Esetükben a díjemelkedés átlagos mértéke 2–5 ezer forint között volt.

A szerződéskötések alapján az látszik, hogy azok az autósok, akik csak 2-3 ezer forintos emelést kaptak, jórészt a régi biztosítójuknál szándékoznak maradni. Ez akár 30 százalékkal is csökkentheti a váltók idei számát, és további, gyorsuló díjemelkedési tendenciához vezethet a jövőben. A váltók számának csökkenésével a kötelező adóval növelt átlagdíja a 15 ezer forintot is elérheti a kampányban. A tavalyi átlagosan 8 ezer forintos átlagos megtakarítás 3 ezer forintra csökkenhet.

Kifejezetten kapósak lettek ugyanakkor a kiegészítő biztosítások, legalábbis azoknál a biztosítóknál, amelyek aprópénzért kínálják a cascót vagy más kiegészítő terméket. Ezeket az autósok 25 százalékban választják (ez a tavalyi kampányban mért adat kétszerese), ezért például a Biztosítás.hu-nál az autósok önállóan, csak kiegészítő terméket is vásárolhatnak, miközben kötelező biztosításuk a régi biztosítójuknál marad.

Megfigyelhető a kötelezőpiac jelentősebb mértékű átrendeződése is. Olyan társaságok kerültek előtérbe, amelyek tavaly kevésbé voltak sikeresek, miközben a tavalyi nyertesek most a lista végén vagy a középmezőnyben kullognak. Mindez azért érdekes, mert bár azt hihettük, hogy vége az állományvándorlásoknak és a biztosítók közti, autósokért folytatott éles versenynek, könnyen lehet, hogy a most rosszul szereplő biztosítók jövőre vissza akarnak majd vágni.