Kicsattanó erőben a Nike

Vágólapra másolva!
Lenyűgöző teljesítményt nyújtott első üzleti negyedévében a Nike, ugyanis szinte minden ereménysoron a várakozásoknál jobb eredményt ért el a világ legnagyobb sportszergyártója. Nem is csoda, hogy a befektetők eufóriában törtek ki, és a gyorsjelentés közzététele után a New York-i tőzsdezárást követően több mint 6 százalékos pluszba emelték a részvényárfolyamot.
Vágólapra másolva!

Hatalmasat futott a Nike

Jó formában van a világ legnagyobb sportszergyártója, a Nike ugyanis augusztus végén záródó első üzleti negyedévében csodás eredményt ért el, elsősorban a jól menő futó- és a kosárlabda cipők észak-amerikai eladásainak köszönhetően.

A cég nettó profit szinten több mint 35 százalékos növekedést ért el az előző év azonos időszakához képest, de ezt megfejelve még az elemzői várakozásokat is több mint 10 százalékkal haladta meg az 1 részvényre jutó nyereség soron.

Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Nem is csoda, hogy a részvények a kiváló jelentés után több mint 6 százalékot ugrottak a piaczárást követő kereskedésben. Korábban március végén hasonló sprintet vágott le a Nike, akkor is a kiváló gyorsjelentésnek köszönhetően.

A Nike árfolyama (NYSE)

Forrás: Bloomberg, Investor.hu

A Nike egyébként nem régiben vezette be új Flyknit termékét a futócipők szegmensébe, hogy ezzel hasítson ki nagyobb szeletet a piacból. A 150 dolláros (30 ezer forint feletti összeg) cipővel az amerikai sportszergyártó, úgy tűnik sikeresen képes fenntartani nyereségességét, az emelkedő dolgozói bérek árnyékában is.

Forrás: Nike

A teljes árbevétel is a szakértői becslésektől nagyobb mértékben nőtt, de ami még ennél is fontosabb, hogy legnagyobb piacán, az USA-ban közel 10 százalékkal bővültek az eladások, 3,14 milliárd dollárra, bőven meghaladva az átlagos növekedési ütemet.

Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Csak Kína rondít bele a képbe

Ezzel viszont még nincs vége a befektetők szívét melengető jó híreknek, hiszen a Nike bruttó eredményhányada (árbevétel csökkentve az anyagköltségekkel) 44,9 százalékra hízott, a korábbi 43,7 százalékról, köszönhetően az alapanyagárak mérséklődésének, és a kevesebb leárazásnak. Az eredményhányad már második egymást követő negyedévben tudott javulni, ezzel pedig rég nem látott magasságokba ugrott.

Forrás: Bloomberg, Investor.hu

Ráadásul a soron következő szeptember-januári időszakra a Nike megrendelései (a devizahatásoktól megtisztítva) 10 százalékkal emelkedtek, és mint megannyi területen, itt is sikerült megverni az elemzők várakozásait. (A konszenzus 7,7 százalékos növekedést sejtett.)

Ez pedig azt sejteti, hogy bár igen szép növekedést tudhat maga mögött a cég, ez akár a jövőben is fennmaradhat. Ez tükröződik az elemzői várakozásokban is, hiszen a 12 havi gordülő árbevételekben egy nagyobb ugrás következhet, a jelenlegi 25-26 milliárd dolláros értékről, egészen a 28 milliárdos szintekig.

Forrás: AFP

Egy gyengébb adat viszont kicsit belezavar a csodálatos összképbe. Ugyanis Kínában, ami a Nike egyik leggyorsabban növekvő piaca, a devizahatásoktól megtisztított bevételek 3 százalékkal 574 millió dollárra csökkentek, folytatva a három negyedéve tartó rossz sorozatot. A Morningstar elemzője szerint pedig lehetséges, hogy a kínai rossz sorozat még nincs mögöttük, sőt akár rosszabbra is fordulhat.

Az elmúlt néhány hétben Kínából érkező pozitív makroadatok viszont a gazdaság újbóli gyorsulásáról árulkodik, ez pedig a Nike-ot is segítheti a következő negyedévekben.

Forrás: [Bloomberg, Nike, Investor.hu